Abbahagyja az éneklést Selena Gomez

Befejezi a zenélést egy időre a Disney felfedezettje, mert a színészi karrierjével akar foglalkozni. selena_gomez
Még meg sem szokták Selena Gomez rajongói, hogy a kedvencük énekel, a fiatal sztár máris bejelentette, hogy elhagyja az énekesi pályát, hogy a színészettel foglalkozzon.

A Disney-sztárnak július végén jelent meg első, önálló stúdió albuma, ami a Star Dance címet viseli, és az eladási mutatók szerint a rajongók imádják a lemezt, tehát Gomez döntésének hátterében nem az áll, hogy megbukott énekesnőként.

Ahogy a fiatal sztár elmondta, egyáltalán nem biztos benne, hogy örökre otthagyja a zene világát, hiszen nő, ami miatt egyik nap még befutott színésznő akar lenni, a másik nap már kizárólag a zenével akar foglalkozni.

Selena jelenleg még turnézik, de hamarosan beleveti magát a színészetbe, és reméli, hogy hosszú évekre a mozi világában marad. A magyar nézők egyébként már ismerhetik színésznőként Selena Gomezt, aki a „Varázslók a Waverly Helyből” című Disney sorozatban játszotta Alex szerepét.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com