Ashley Judd szenátor akar lenni

Ashley Judd úgy döntött, hogy a színészi karrierjét hátra hagyva a politikában is szerencsét próbál.


2-o-AshleyA 44 éves színésznő Kentucky állam szenátori székéért fog harcba szállni a májusi választásokon.

Ashley Judd - aki olyan sikerfilmekben szerepelt, mint a Tiszta ügy vagy a Kettős kockázat - már egy ideje a politika felé is kacsingatott. Több mint egy évtizede ugyanis a demokrata oldal lelkes támogatójaként szerepel. A színésznő már 2008-ban is Obama mellett kampányolt az elnökválasztás során.

Amerikában nem számít újdonságnak, ha egy színész politikai babérokra tör, hiszen Arnold Schwarzenegger is volt már kormányzó Kaliforniában.

„Nem tudom, hogy mennyire lesz sikeres, de a szíve a helyén van” – fogalmazott a párt egyik neve elhallgatását kérő szakértője. Azt még nem lehet tudni, hogy a konzervatív lakosság mit szól majd Ashley döntéséhez, hiszen több filmben is szerepelt ruhátlanul, és erotikus fotók is készültek már róla.

(Blikk)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com