Átkozott Superman

Katasztrofális sors jutott több szereplőnek, aki a hősről szóló filmekben szerepelt.supermanSuperman az egyik legismertebb képregényhős, akinek életéből újabb és újabb filmek készülnek néhány évente, ám az alkotások között akad néhány, amely nem a történet miatt maradt meg az emberek emlékezetében, hanem azért, mert valamilyen szörnyű dolog történt a film valamelyik szereplőjével.

A Superman átok első áldozata George Reeves volt. Az egykori bokszoló és amatőr zenész 1914. január 5-én született, Iowa államban. 1950-ben azért vállalta el Superman szerepét, mert a II. világháború után szüksége volt a munkára.

Reeves nem sejtette, hogy milyen nagy sikert fog aratni az Adventures of Superman (Superman Kalandjai) című sorozattal, amelynek a főhősét alakította. A színész elsősorban az amerikai gyerekek számára vált példaképpé.

Ahogy lenni szokott, a sikernek ára van, amit Reeves azzal fizetett meg, hogy egyre mélyebb vizekre merészkedett. Viszonyt kezdett például Toni Lanierrel, aki az MGM vezetőjének, Eddie Mannixnek volt a felesége.

A színésznél nyolc évvel idősebb nő annyira szerelmes volt, hogy finanszírozta Reeves luxus életmódját, aki ezt azzal hálálta meg, hogy néhány évvel később elhagyta a nőt a fiatalabb Leonore Lemmonért.

George ReevesA pár az esküvőjét tervezte, amikor 1959.
június 16-án eldördült egy fegyver Reeves és Lemmon hollywoodi villájában. A hivatalos vizsgálat szerint a színész öngyilkos lett a hálószobájában.

Ez csak azért furcsa, mert a színész akkor zsebelte be az újabb szerződést, az esküvőjére készült, ráadásul több töltényhüvelyt találtak földön. A pletykák szerint Eddie Mannix gyilkoltatta meg a sztárt, ám az igazság azóta sem derült ki.

A Superman átok következő áldozata Christopher D' Olier Reeve, aki 1952. szeptember 25-én született New Yorkban.
A színész 1978-től 1987-ig alakította a hőst. A karrierje akkor ért véget, amikor 1995 májusában a lova hirtelen megállt egy akadály előtt, és ledobta a hátáról a színészt.

Reeve több sérülést szenvedett, de a legsúlyosabban a nyakcsigolyája és gerincveleje károsodott. Nyaktól lefelé teljesen lebénult. Reeve több millió ember számára vált példaképpé, mert igazi szuperhősként viselkedett, miután kerekesszékbe került.
A színész 2004. október 10-én halt meg, de a Christopher Reeve Alapítvány a mai napig segítséget nyújt a mozgássérülteknek.

Christopher D' Olier ReeveA Superman átok nemcsak a karaktert alakító színészekre jelentett veszélyt, hiszen Margaret Ruth „Margot” Kidder is megbánhatta, hogy elfogadta Lois szerepét 1978-ban. A kanadai-amerikai színésznő 1948. október 17-én látta meg a napvilágot.

A színésznő a karrierje során elnyerte a Saturn-díjat, mint a legjobb női mellékszereplő, majd 2004-ben megjelent a Smallville című sorozatban. Kidder azonban nem a színésztehetsége miatt került az újságokba, hanem a botrányos viszonyai és politikai nézetei miatt.

A híresség fáradhatatlanul támogatta Jesse Jackson jelölését 1984-ben, majd a 1990-es években őszintén elmondta, hogy mi a véleménye az Öböl-háborúról, ami megint felborzolta a kedélyeket.

Kidder miután autóbalesetet szenvedett, munkaképtelenné vált, jelentős anyagi problémái akadtak, ráadásul bipoláris zavart is diagnosztizáltak nála. 1996-ban hosszabb ideig eltűnt. Később kiderült, hogy öntudatlanul járta az utcákat, ahol úgy élt, mint a hajléktalanok.

Végül egy magánház hátsó kertjében találta meg Los Angeles rendőrsége. 2009-ben a híresség demokrataként dolgozott Montanában. 2011 augusztusában letartóztatták, egy tüntetésen, ahol politikai aktivistaként volt jelen.

Margaret Ruth KidderAz 1910. október 8-án született Kirk Alyn volt az első, aki a mellén viselte a Superman logót, és ő játszhatta el először a karaktert a 15 részes élőszereplős sorozatban, amely arról szólt, hogy Superman hogyan érkezett a földre.

Mivel a filmen látszódtak a színészt tartó kábelek, ezért a felvételek mentek a szemétbe, és finomítottak a repülés technikáján. Alyn karrierje ígéretesen indult, de leszámítva néhány képregényes sorozatot, eltűnt a süllyesztőben. 1981-ben még megjelent egy Superman paródiába, ahol a pár másodperces szerepe arról szólt, hogy szívrohamot kap egy furcsa idegentől a bolygón.

Néhány pletyka szerint nem a filmek, hanem Superman alkotói, Jerry Siegel és Joe Shuster voltak elátkozva. A páros 130 dollárért adta el a több millió dolláros film ötletüket.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

Sztárok börtönsztorijai

Sztárok börtönsztorijai

Martha Stewart, Keifer Sutherland, Lil Wayne, Paris Hilton, Lindsay Lohan és Lil' Kim is beszélt a rácsok mögött töltött időkről.

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója.

Gyermeket vár Katalin hercegné

Gyermeket vár Katalin hercegné

Harmadik gyermekét várja Katalin cambridge-i hercegné, Vilmos herceg felesége.

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Taylor Swift megnyerte a David Mueller elleni molesztálási pert

Taylor Swift megnyerte a David Mueller elleni molesztálási pert

Taylor Swift amerikai popsztár megnyerte a David Mueller egykori rádiós DJ ellen indított molesztálási perét - írta a BBC hírportálja.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

Szaftos szerelmi háromszögek Hollywoodból

Szaftos szerelmi háromszögek Hollywoodból

Tizennégy celeb dráma, amiről nem valószínű, hogy hallottál.

Gyilkossági kísérletért került börtönbe Mark Wahlberg

Gyilkossági kísérletért került börtönbe Mark Wahlberg

Tíz híresség, aki súlyos bűncselekmény miatt került szembe a törvénnyel.

Abszurd étkezési szokásokkal sokkolnak a sztárok

Abszurd étkezési szokásokkal sokkolnak a sztárok

Hírességek, akiknek táplálkozása igencsak extrém.

http://ujhazak.com