Az ötéves kisfiú és az 1700 fontos számla története

Egy ötéves kisfiú 1700 fontos, azaz közel hatszázezer forintos számlát állított össze szüleinek egy iPad játékkal. Az Apple nem fizet kártérítést.


Danny Kitchen és az iPad-játék (c) SWINS Danny Kitchen és az iPad-játék (c) SWINS

Danny Kitchen elkérte édesapja, Greg számlájának hozzáférési kódját, hogy az iTunes webáruházban egy ingyenes játékot letölthessen az iPadre, ezt követően pedig 19 kiegészítőt töltött le egyenként 70 fontos árban - mindössze tíz perc alatt. Édesanyja, Sharon csak az iTunestól kapott elektronikus számla megérkeztekor jött rá az esetre, de az Apple visszautasította a kártérítési kérvényt.

A cég éppen ezen a héten írta alá, hogy 66 millió fontot fizet az Egyesült Államokban történt hasonló esetek után, de ugyanezt jogszabály nem írja elő Nagy-Britanniában, így nem kötelesek visszafizetni az elképesztő összeget.

A játék a Zombies vs Ninjas névre hallgat, amelyben különféle fegyverekkel és eszközökkel (dartnyíl és bomba) lehet védekezni nindzsák és zombik ellen, ha pedig egy szintet teljesítünk, lehetőség nyílik még több védelmi eszköz vásárlására. Így esett, hogy Danny 70 fontot fizetett, amelyért cserébe 25,000 nyilat vagy 333 bombát kaphat... aztán még másfél tucat alkalommal élt a lehetőséggel.

Mrs Kitchen elmondta: "Vasárnap délután Danny megkérdezte a férjemtől, hogy mi a felhasználói kód. Mindketten elfoglaltak voltunk, sokan voltak a házban vendégségben. A férjem azt válaszolta: nem, mire kell? - mire Danny közölte: minden rendben, ez egy ingyenes játék. Így a férjem bepötyögte a jelszót."

"A következő napon, amikor megnéztem az emailjeimet, felfedeztem, hogy rengeteg érkezett az iTunestól. Beleolvastam néhányba, mert azt gondoltam, hogy ha ilyen sok érkezett, biztos valami hiba történt. Amikor aztán megnéztem a bankszámlám online egyenlegét, nem találtam változást, így mindent rendben találtam. Később aztán mégis kaptam egy telefonhívást, ahol megkérdezték, hogy a 19 alkalommal kifizetett, egyenként 69,99 fontos tétel normális-e. Ekkor ért el a sokk: a kisfiam majd' 1400 fontot költött!"

Két nappal később Sharon egy újabb levelet kapott, amelyben közölték vele: a számla 1700 fontra ugrott föl, amiért nem történt fizetés. Az édesanya ekkor értesítette férjét, hogy ilyenkor mi is a teendő. "Még mindig várunk az iTunes reakciójára, hogy belássák: hatalmas félreértés történt."

"Danny sírva fakadt, amikor elmondtuk neki az összeget, amit elköltött."

Sharon, Danny és Greg Kitchen (c) SWINS Sharon, Danny és Greg Kitchen (c) SWINS

Az Apple szóvivője elmondta: "Minden iOS készülékbe (iPad, iPhone és iPod Touch) be van építve egy szülői felügyelet-lehetőség, amellyel lehetőség van megtiltani bizonyos tartalmak elérését, mint az internet-hozzáférést, korhatáros tartalmakat, így zenét, játékokat, alkalmazásokat, TV show-kat, filmeket stb. Ugyanígy lehetőség van arra is, hogy a futó alkalmazásokon belüli letöltéseket korlátozzák."

Forrás: Daily Mail

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com