Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

Liptai Claudia után Balázs Pali is a vádlottak padjára állhat, hiszen ő is illegálisan vette igénybe az édesapja rokkantkártyáját.


A 45 éves énekes kedden délelőtt parkolt édesapja rokkantnyugdíjas-kártyájával, de egyedül volt, tehát a jogosult személy nem volt jelen.

balazs-paliA rendőrség az alábbit nyilatkozta: Az intézkedő rendőrök a férfit közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányságára előállították, ahol gyanúsítottkénti kihallgatása szabadlábon hagyása mellett megtörtént.

Balázs Pali nem hazudozott, nem védekezett, hanem elismerte, hogy az édesapját szokta vinni a kórházba és most ott maradt a papír az ablakban.
Nagyon siettem valahová, ezért tettem ki édesapám kártyáját, amit akkor szoktam használni, amikor őt viszem a kórházba, most azonban más ügyben kellett sietnem – ismerte el a Borsnak a történteket az énekes, aki nem hátráltatta a rendőröket és önként bement velük a kapitányságra. – Nagyon együttműködő voltam, nem történt semmilyen összetűzés.

Liptai nagyon komoly pénzbüntetést kapott pár nappal ezelőtt, miután ő is használta a hozzátartozója rokkantkártyáját, azzal a különbséggel, hogy a jogosult már elhunyt.

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com