Balotelli-hasonmást csináltak babájukból a szülők

Átkozzák annak a babának a szüleit, akit beteges módon „befeketítettek”, hogy úgy nézzen ki, mint a Manchester City ex-játékosa, Mario Balotelli.


Csokoládéval kenték be az arcát és mosogatószivacsot tettek a csecsemő fejére, hogy a csatár taraját utánozzák. Még a focista szlogenét, „Why Always Me?” (Miért mindig én?) is ráírták a gyermek rugdalózójára. Miután a gyerekről készült fotó felkerült az internetre és több ezerszer osztották meg, bántalmazás gyanúja merült fel.

poén1


Sue Atkins, gyermeknevelési szakértő így nyilatkozott az esetről: „a kép puszta látványa aggodalommal tölt el; főleg, hogy befeketítették. Egyáltalán nem tetszik”.

Így szól az egyik Twitter-bejegyzés: „ennek a képnek a közzétételével szörnyű dolgot tettek a szülők, ez gyermekbántalmazás”.

Egy másik bejegyzés, Matt Bishoptól: „Jézusom! Ki tesz ilyet a gyerekével?!”
Jim C hozzászólása: „tudhatták volna, hogy ez lesz belőle, jó ég!”

Az olasz származású Balotelli azután hagyta ott a Manchester City-t, hogy hozzásegítette a csapatot első címéhez 44 év után.

balotelli

Múlt hónapban egy tíz hónapos babán követtek el hasonlót, amikor a Leeds United-rajongó szülő feketítette be gyermekét, hogy példaképét, El Hadji Dioufot majmolja.

Forrás: thesun.co.uk

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com