Bertrand Cantat először beszélt Marie Trintignant és Rády Krisztina haláláról

Először beszélt Bertrand Cantat egy interjúban volt szerelme, Marie Trintignant színésznő haláláról, akinek megölésért 2004-ben nyolc év szabadságvesztésre ítélték. A francia énekes említést tett gyermekei anyjának, Rády Krisztinának az öngyilkosságáról is, elfogadhatatlannak nevezve az őt érintő "őrült vádakat".

rady"Nem tagadom azt, ami történt, tudom, hogy jóvátehetetlent követtem el" - mondta Cantat a Les Inrockuptibles című francia kulturális magazinban szerdán megjelent interjúban tíz évvel azután, hogy halálos ütést mért szerelmére, Marie Trintignant színésznőre. Hozzátette: "Soha nem menekültem el a felelősség elől. Talán csak akkor, amikor meg akartam halni".

Cantat-t 2004-ben nyolc évi szabadságvesztésre ítélte a vilniusi bíróság a színésznő haláláért, akit egy veszekedés alkalmával megütött. A nő feltehetően egy radiátornak esett, eszméletét vesztette, majd a kórházban belehalt sérülésébe. Az énekes 2007-ben jó magaviselete miatt feltételes szabadlábra helyezték, és visszatért családjához.

A tragédiát illetően Cantat azt mondta, hogy "semmit nem értett abból, ami történt". "Nem emlékszem, milyen állapotban voltunk, és nemcsak érzelmileg" - hangsúlyozta. "Miután Marie-t elkísértem a kórházba, elküldtek és én visszamentem a lakásba, hogy végezzek magammal" - tette hozzá.

Cantat az interjúban beszélt volt felesége, két gyermeke anyjának, Rády Krisztinának az öngyilkosságáról is. A műfordító, kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetőjének három évvel ezelőtti halála ügyében ugyanis a bordeaux-i ügyészség csütörtökön újraindította a nyomozást, miután a közelmúltban nyilvánosságra került egy magyar nyelvű felvétel, amelyben halála előtt Rády Krisztina a szüleinek hagyott üzenetében arról beszél: rettegett erőszakoskodó volt férjétől. Az ügyészség azt feltételezi, hogy Rády halálához köze lehetett a fizikai és pszichikai erőszaknak, amelyet volt férje gyakorolt rá.

"Minden hozzátartozó azon gyötrődik, hogy nem látott valamit, nem tett meg valamit vagy éppen megtett. Én elsőként. De az engem érintő őrült vádaskodások elfogadhatatlanok" - jelentette ki a rocksztár. "Szörnyű, borzalmas, hogy a nők elleni erőszak jelképévé váltam" - mondta.

A zenész volt felesége otthonában tartózkodott, de aludt, amikor a 42 éves nő öngyilkos lett. A férfit kihallgatta a rendőrség, de nem indult ellene eljárás.

Egy felmérés szerint az országosan ismert énekesről a franciák háromnegyedének rossz véleménye van, de közel hatvan százalékuk természetesnek tartja, hogy börtönbüntetése letöltése után visszatér a zenei életbe. Cantat zenekara, a Noir Désir együttes - amely húsz éven át, az énekes börtönbüntetését megelőzően a francia alternatív rock egyik legmeghatározóbb zenekara volt - 2010 decemberében feloszlott. Bertrand Cantat azóta visszatért a színpadra, új szólólemeze Horizons címmel november 18-án jelenik meg.

Jean-Louis Trintignant színész, Marie Trintignant apja az interjú kapcsán azt mondta: ő azt gondolta, hogy Bertrand Cantat öngyilkos lesz a tragédia után. "Nem tette meg, ez az ő baja" - fogalmazott Trintignant az Europe1 kereskedelmi rádióban. Hozzátette, hogy nem gyűlöli Cantat-t, de soha többé nem akarja látni.

MTI

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com