Betegek éheztek filmforgatás miatt a nőgyógyászaton!

A Szent Margit Kórház nőgyógyászati osztályán forgatta az Éjjel nappal Budapest egyik epizódját az egyik kereskedelmi csatorna számára. A forgatócsoport munkája nyomán másfél órát késett a betegeknek az étel.


A betegek a kismama szobában felvett jelenetet nem díjazták. Az egyik kórházi alkalmazott beszámolt arról, hogy a stáb már nem első alkalommal forgatott a Szent Margit Kórház Nőgyógyászati Osztályán.

0

Ez alkalommal csütörtök délben látott munkához a stáb. A betegek pedig sorsukat türelmesen kivárták.

"Délben mentem ki a folyosóra, hiszen olyankor kapjuk meg a napi meleg ételt.

Az étkezőként és vendégfogadóként szolgáló asztalokon azonban kamera hevert, több férfi pedig ott mászkált, majd a Drex nevű szereplő is felbukkant.” – nyilatkozta a kórházban fekvő beteg a Ripostnak.

1

00

A nőgyógyászaton fekvő betegek az ebédet a megszokottól eltérően délután fél kettőkor kapták meg! Az okot nem indokolták meg!

2

Elvileg a kórházban az a szabály, hogy a kórtermekbe még a látogató sem mehet be. Civil kizárólag a nővérállásig juthat, ahol szólnak az érintett páciensnek, hogy látogatója érkezett. Ugyan nem ment tovább a forgatócsoport sem, de ezen a folyosón éppen előfordul, hogy véres hálóingben jelennek meg a kismamák, mert gyermeknek adott életet. Egy kismama pedig kellemetlenül érzi magát, ha ebben a dicsőséges állapotban idegen férfiszemek pásztázzák.

A nővérállásnál pedig vadidegen közönséges történeteket forgató férfiak álltak még nézelődve is. A nővérállásnál az összes bent fekvő beteg nevére is rátalálhattak. Nem beszélve arról, hogy mindeközben orvosok, nővérek végezték dolgukat az egyik beteg mellettük elhaladva saját nevét és betegségét is hallotta.

A szemtanú hölgy beteg felvételeket készített arról, hogy az Éjjel nappal Budapest stábja betegjogi szempontokból jogot sért! Ugyanis lefotózta, hogy miként nézi félvállon a forgatócsoport, hogy egy beteget visszatolnak a műtőből. Továbbá itt életek születnek. Az emberiség legnagyobb kincsei. Maga az ember!

Vajon a nőknek már miért is nem lehet nyugodtan megadni élete legszebb és legemlékezetesebb napjait emberi módon. A nőgyógyászaton nem csak szülő nők vannak, hanem olyan betegek is, kik lehet, hogy életükért küzdenek!

3

Forrás: ripost.hu

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com