Elkapkodták a belépőket II. Erzsébet királynő 90. születésnapi ünnepségsorozatára

Néhány óra alatt elfogyott mind a 25 ezer belépő arra a nagyszabású ünnepségsorozatra, amelyet jövő májusban tartanak a brit uralkodó 90. születésnapja alkalmából.

A négynapos rendezvényre kedd délelőtt kezdték árulni a jegyeket, és az értékesítéssel megbízott szervezőcég délután már azt jelentette, hogy az utolsó belépőt is eladta.

II-erzsebet

A maratoni látványosság nem olcsó: a jegyekhez 55 és 195 font (24 ezer és 86 ezer forint) közötti árakon juthattak hozzá azok, akik időben felkeresték a megadott értékesítési honlapot.

Május 12-től május 15-ig minden este 90 perces parádéval ünneplik az uralkodó 90. születésnapját a legősibb angliai királyi rezidencia, a London nyugati határában fekvő windsori kastély parkjában. A szervezők a hatalmasnak ígérkező programról egyelőre csak annyit árultak el, hogy 1500 táncos, énekes, zenész, színész és egyéb művész lép fel, és a műsorban 900 ló is szerepel.

A hivatalos ismertető szerint a 90 perces program a királynő eddigi 90 évnyi életútjának és több mint hat évtizednyi uralkodásának legfőbb epizódjait idézi fel.

A műsort ugyanaz a csapat rendezi, amelyik az uralkodó trónra lépésének 60. évfordulóján tartott hatalmas gyémántjubileumi ünnepségsorozatot is szervezte 2012-ben.

A négynapos windsori parádé csak az első nagyszabású tisztelgés lesz a 90 esztendős királynő előtt, egy hónapra rá ugyanis minden idők legnagyobb utcabáljával ünnepelheti London népe II. Erzsébet jeles születésnapját.

A tervek szerint a megaparti helyszíne a Buckingham-palotát, a királyi család első számú londoni rezidenciáját és az Admiralitást összekötő, vörös aszfaltjáról híres sugárút, az egy mérföld - 1,6 kilométer - hosszú The Mall lesz. Az út teljes hosszában piknikasztalokat állítanak fel, amelyek mellett tízezren ehetnek-ihatnak a 2016. június 12-re tervezett ünnepi partin.

A királynő születésnapja valójában április 21-én van, de évszázados hagyomány, hogy a mindenkori brit uralkodó "hivatalos" születésnapját júniusban ünneplik, abban a reményben, hogy akkor talán a brit időjárás is lehetővé teszi a nagyszabású szabadtéri rendezvényeket.

A gigantikus utcabál tízezer vendége közül 7500-an az uralkodó által patronált több mint hatszáz jótékonysági szervezet aktivistái közül kerülnek ki, 1500 részvételi jegyet a rendezvény hivatalos szponzorai kapnak, ezer belépőre pedig bárki pályázhat; ezeket nyilvános sorsolással osztják majd ki.

A windsori és a londoni ünnepségek jegybevételeit a királynő által támogatott jótékonysági szervezetek kapják.
Az ünneplésbe azok is bekapcsolódhatnak, akiknek nem jut hely a mérföldes asztalsorok mellett, ugyanis a The Mallt két oldalról szegélyező két hatalmas királyi parkban, a Green Parkban és a St. James's Parkban is hatalmas és nyilvános vígasságokat rendeznek.

II. Erzsébet királynő a világ legidősebb uralkodója, és az európai történelem legrégebbi, ma is létező monarchiájának élén áll.

Ráadásul az összesen 54 tagállamot számláló, zömmel az egykori brit gyarmatokból álló, önkéntes szerveződésű Nemzetközösség tagállamai közül - az Egyesült Királyság mellett - tizenötnek ma is ő az alkotmányosan elismert államfője, köztük olyan parányoknak, mint Tuvalu, és olyan földrésznyi óriásoknak, mint Kanada és Ausztrália.

II. Erzsébet királynő az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját is megdöntötte szeptember 9-én. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

Erzsébet a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de csak az ötödik olyan, akinek fél évszázadnál hosszabb idő adatott meg ezen a trónon.

MTI

Hozzászólások

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

http://ujhazak.com