Elkészült Paul Walker boncolási jegyzőkönyve

Már halott volt a színész, amikor felrobbant a 2005-ös Porsche GT. A rajongók még két filmben láthatják a kedvencüket.paul-walker-roger-rodasNehezen lehetett azonosítani Paul Walker és Roger Rodas holtestét, ezért szükség volt a fogászati azonosításra, ami miatt csak most készült el az előzetes halottkémi jelentés, amelyet a Los Angeles megyei törvényszéki halottkémi hivatal ismertetett.

Ez alapján a 40 éves színész a lámpaoszloppal való ütközés utáni másodpercekben halt bele a sérüléseibe, tehát már nem élt, amikor felrobbant a jármű. A 38 éves autóversenyző, és autóbolt-tulajdonos halálát szintén az ütközésben szerzett sérülések okozták, ám vele kapcsolatban nem tudni, hogy élte-e még, amikor lángokba borult az autó.

Hogy a szerencsétlenségben szerepet játszott-e drog, vagy alkohol, az hat-nyolc hét múlva derül ki, ugyanis csak akkor készül el a toxikológiai vizsgálat. Eközben még mindig mindenki azt találgatja, hogy mi okozhatta a balesetet.

A rendőrség az illegális autóversenyzésről szóló információkat megcáfolta, azt viszont megerősítették, hogy Rodas 130 kilométer per órás sebességgel száguldott. Az autós szakemberek szerint a 2005-ös Porsche GT még egy profi sofőr kezében is makacsul viselkedik, ezért nagyon nehéz azt kordában tartani.

Paul Walker halála miatt, az Universal Pictures tegnap úgy döntött, hogy a nagy költségvetésű, Halálos iramban című film hetedik részének forgatását, inkább határozatlan időre függesztik fel, ugyanis még nem tudták eldönteni, hogy hogyan oldják meg Brian O'Conner kiírását.

A stúdió azt is bejelentette, hogy szándékukban áll támogatni a színész örökségét, ezért a Halálos iramban 6 DVD-, Blu-Ray, és digitális kiadásai utáni bevétel egy részét, a Walker által alapított, Reach Out WorldWide alapítványnak utalják.

A The New York Times információi szerint a rajongók még kétszer láthatják Paul Walkert. Egyszer december közepétől, az alacsony költségvetésű, Hours című filmben, amit interneten érhetnek el. A másik film, a Brick Mansions, 2014 elején kerül a mozikba.

(Forrás: hajdupress.hu)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com