Emma Watson öltheti fel Hamupipőke üvegcipellőit

Emma Watson-t szeretnék látni a Kenneth Branagh által széles vászonra álmodott Hamupipőke mesében.


EmmaWatson

A jelentések szerint a színésznő – akit Hermione Granger szerepében ismerhettünk meg a Harry Potter filmsorozatból – vezeti a listát, amióta Branagh átvette a film készítésének gyeplőjét Mark Romanek-től. Saoirse Ronan, Alicia Vikandr és a Gabriella Wilde (A Három Muskétás sztárja) voltak a korábbi jelöltek. Ugyanakkor a Variety magazin is megerősítette, hogy a korábbi jelöltek egyike sem tudta volna a filmet elvállalni az időbeosztása miatt.
Amennyiben Watson fogja eljátszani a szerepet, akkor az Oscar Díjas Cate Blanchett oldalán fog megjelenni, aki a gonosz mostohája lesz a filmben.

Ez nem az első alkalom, hogy Watson közel került Hamupipőke megszemélyesítéséhez, 2009-ben majdnem szerepelt egy musical verzióban, amit Marilyn Manson rocksztár álmodott meg.
Ráadásul nagyon jót tenne a színésznőnek a szerep, mivel a Harry Potter utolsó része óta csak kisebb független filmekben tűnt fel.
Legutóbb a The Perks Of Being A Wallflower-ben láthattuk, amelyet tavaly ősszel adtak ki, a következő filmje pedig a The Bling Ring lesz, amely idén kerül a mozikba. A filmet Sofia Coppola rendezte, és igaz történetet dolgoz fel a kaliforniai tinik egy csoportjáról, akik azzal szereztek nevet, hogy híres gazdagok otthonait rabolják ki. Áldozataik között volt Lindsay Lohan, Megan Fox, Paris Hilton és Miranda Kerr is.

(forrás:METRO)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com