Fantasztikusan lefogyott az énekesnő

Demi Lovato felfedte legújabb lemezborítóját, melyen hihetetlenül szexi a nemrégiben még súlyproblémákkal küzdő sztár.

demi

Csütörtökön mutatta meg a Twitteren az új borítóját a 22 éves énekesnő, amely a Cool for the summer címet viseli. Demi utolsó albuma 2013-ban jelent meg, úgyhogy a rajongók már tűkön ülnek az új lemezzel kapcsolatban. A fiatal szépség azt ígérte, hogy ezen az albumon is legalább annyi érzelem lesz, mint a 2 évvel korábbin, csak ezúttal azt is reméli, hogy party himnuszok is születnek az album dalaiból.

Demi idén nem tétlenkedik, hiszen nemrég fejeződött be világkörüli turnéja, azóta pedig teljes erőbedobással dolgozik ötödik stúdióalbumán, melyről a kislemezes sláger várhatóan a nyár folyamán lesz hallható.
Ezenkívül a 2016-ban mozikba kerülő animációs film, a Charming főhősnőjének szinkronhangját is kölcsönzi majd, emellett őt érte a megtiszteltetés, hogy a produkcióhoz tartozó filmzenét is elkészíthesse. Mint ha ennyi újdonság nem lenne elég, menedzserével és Nick Jonasszal karöltve megalapították saját lemezkiadójukat is.

Szerelme oldalán tűnik fel a sorozatban

chdyc99w8aa5n7w-1433870948

Egy rövid szerep erejéig szerepelni fog az énekesnő Robert Rodríguez rendezésében készült sorozatban, az Alkonyattól pirkadatig fináléjában kedvese, Wilmer Valderrama oldalán. A hivatalos bejelentést megelőzően Demi az Instagramján tette közzé az örömhírt 2 forgatáson készült fotóval.

Rengeteg munkát fektetett az új albumba

„Rengeteg munka van a karrieremben és az ötödik lemezemen is keményen dolgozok, majdnem minden napomat a stúdióban töltöm.” – nyilatkozta az MTV Newsnak. „Nagyon izgalmas munka áll mögöttem, mert ezúttal új hangzásokkal is kísérleteztem, amire nagyon büszke vagyok. Minden nap inspirál valami, tehát ezek a tapasztalatok biztosan tükröződni fognak az új lemezemen. Az, hogy ezt az egészet véghez tudtam vinni, úgy érzem tényleg nagy dolog.” – folytatta az egykori Disney sztár.

29F727E800000578-3139510-image-a-38_1435267759537

A Latina Magazinnak a napokban az alábbiakat nyilatkozta: "Szeretném ha ez az album hiteles lenne és rajta keresztül meg tudnám mutatni, hogy ki vagyok én, mint művész. Szeretném, ha mindenki látná hogy megtaláltam a helyemet a zeneiparban. Sok emberrel dolgoztam együtt, de neveket egyelőre nem mondok.” A közreműködőket még nem hozták nyilvánosságra, de az alábbi nevek merültek fel Lovato „kívánságlistáján": Ed Sheeran, Sam Smith, Eminem, Kelly Clarkson, továbbá barátnője, Iggy Azalea. „Szeretnék Iggyvel dolgozni. Nemcsak azért, mert nagyon jó barátom, hanem azért is, mert hihetetlenül tehetséges.” – tette hozzá Demi, aki június 1-jén részt is vett Iggy és Nick Young eljegyzésén.

29FA2F5500000578-3139510-image-a-45_1435268446421

Az elvonókat is megjárt énekesnő, talán még sosem volt ilyen bomba formában, mint most. De ha valaki irigykedne rá, el kell hogy áruljuk, hogy kőkemény munkát fektetett újdonsült külsejébe. Ráadásul az is elismerésre méltó, hogy sikerült maga mögött hagyni függőségeit.

Hozzászólások

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

Hajléktalanként élt világsztárok

Hajléktalanként élt világsztárok

Chris Pratt, Ella Fitzgerald, de például Jennifer Lopez is megjárta a legnagyobb mélységét a siker előtt.

Megszabadult a tetoválásaitól Lady Gaga

Megszabadult a tetoválásaitól Lady Gaga

Öt sztár, aki eltüntette a megunt, megbánt tetkóját.

Híres emberek, akik nem teljesen azok, akiknek a világ képzeli őket

Híres emberek, akik nem teljesen azok, akiknek a világ képzeli őket

Meglepő dolgok, amiket csak kevesen tudnak Albert Einsteinről, Prince-ről, Bill Gatesről vagy például Edward Snowdenről.

Gazdagok, akik nem akarják a gyerekeikre hagyni a kemény munkával megkeresett vagyonukat

Gazdagok, akik nem akarják a gyerekeikre hagyni a kemény munkával megkeresett vagyonukat

Kilenc híresség, akinek pénzét nem örökölhetik meg az utódok.

10 durva összeesküvés-elmélet a sztárokról

10 durva összeesküvés-elmélet a sztárokról

Melanie Trump testdublőrt alkalmaz, Stevie Wonder lát, Britney Spears pedig csak egy klón?

20 sztár-baba különleges nevének háttértörténete

20 sztár-baba különleges nevének háttértörténete

Mi inspirálta a szülőket arra, hogy meghökkentő neveket adjanak a csemetéjüknek?

Sztárok, akik jó célra használják a hírnevüket

Sztárok, akik jó célra használják a hírnevüket

Zenészek, műsorvezetők és színészek is szívesen segítenek a rászorulóknak.

http://ujhazak.com