Fel a fejjel! Oprah Winfrey magányosabb, mint Ön vagy bárki ezen a Földön

Se gyerek, se házasság, ám ott a De. Mert elmondása szerint nagyon is jól érzi magát a bőrében, pedig tényleg nem dúskál az emberi kapcsolatokban.

Sőt, igazából jóval több időt tölt egyedül, mint azt bárki is hinné róla, mondta el a talk show nagyasszonya Piers Morgan műsorvezetőnek a CNN-en most szerdán. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy hajlandó lenne akár egy percig is beismerni, hogy ezzel végérvényesen belépett volna a Magányosok Klubjába.



Mondják, nem a barátságok száma, hanem azok minősége számít. Hirtelen, ahogy olvas, tippeljen: hány barátja lehet Oprah Winfrey-nek? (Tényleg, mondjon egy számot magában!)



Nos, Winfrey Piers Morgan-nek most arról beszélt, hogy önmagával abszolút kibékülve tekint a jelenbe-jövőbe, bár, mint Morgan-nek megvallotta, egy kezén se tudná megszámolni, hány igazi barátja van. Mert szerinte nagyjából olyan 5 (!), de az is lehet, hogy ennél kevesebb.



Ez a majdnem öttalálatos mégis főnyeremény a számára. (Persze a karrierrel párhuzamosan, hangsúlyozta, mert a sikerrel együtt jött, hogy bírja a magányt.) Mint mondja, tök jól elvan a kutyáival meg azzal, hogy várja haza az urát (1986 óta Stedman Graham üzletember a barátja, akivel ugyan eljegyezték egymást, de nem házasodtak össze, gyermekeik sincsenek), és Oprah-nak a mindennapokban tényleg nincs nagy társasága.



Talán abból fakad ez a fajta nyugodt hozzáállás, hogy nagymamája egyetlen unokájaként korán békét kötött önmagával, nyilatkozta. Az egyedüli magányt számára igazából az jelentené, ha nem juthatnának el hozzá bizonyos könyvek, a jobbnál-jobb olvasnivalók, mondta el a showkirálynő.

Interjú itt:

http://youtu.be/ZSMxIKUgSTQ

Forrás: thewrap.com

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com