Felhagy a színészettel Angelina Jolie

Mostantól inkább a filmkészítéssel akar foglalkozni a híresség, aki sosem élvezte a színészkedést.jolieNem akar többé színészettel foglalkozni Angelina Jolie, aki egy interjúban elárulta, hogy sosem szerette azt a figyelmet, ami azért irányul rá, mert színésznőként dolgozik. Brad Pitt felesége ezért elérkezettnek látja az időt arra, hogy csak filmkészítéssel foglalkozzon.

Jolie, aki sosem élvezte, ha kamera előtt kellett dolgoznia, arról is beszélt, hogy eddig nem gondolt arra, hogy rendező is lehetne belőle, de most reméli, hogy sikeres lesz ebben a szakmában is, hiszen ez az, ami igazán boldoggá teszi.

A sztár már júniusban is célzott rá, hogy a „Kleopátra” című film lesz az utolsó, amiben színésznőként szerepel. Jolie eddig három filmet jegyez rendezőként. A negyedik munkája, a „By the Sea” jövőre kerül a mozikba.

Jolie az egyik korábbi nyilatkozatában azt is megemlítette, hogy politikai pályára szeretne lépni. Ez a terve továbbra sem évült el, tehát a híresség a jövőjében a rendezés mellett azzal is szeretne tovább foglalkozni, hogy jobbá tegye a világot.

(Forrás: fullank.com)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com