Furcsa nevet kapott a sztárbaba

Lil’ Kim világra hozta az első gyermekét, aki 50 centivel, és 3 kilogrammal született.Lil’ KimNincs könnyű élete a sztárbabáknak, és nemcsak azért, mert valamelyik, vagy mind a kettő, szülője híresség. A sztárbabák ugyanis állandóan olyan neveket kapnak, amiken mi csak nagyokat pislogunk, hogy ez megint, hogy jutott eszébe a kedves anyukának és apukának.

Most egy újabb ilyen nevet kaptunk, ugyanis New Jerseyben, a hétvégén, Lil’ Kim életet adott az első gyermekének. A kislány 50 centivel és 3 kilóval látta meg a napvilágot. A 39 éves rapper, aki a csecsemővel együtt jól van, nem is várt sokáig azzal, hogy bejelentse a nagyvilágnak a gyermeke nevét, ami a Royal Reign.

Habár ez az elnevezés angolul elég jól hangzik, magyarra fordítva már nem annyira szép, hiszen a „Royal Reign” jelentése „Királyi Uralom” a mi nyelvünkön. A kislánynak azonban nem lesz oka panaszra, mert North West (Észak Nyugat), és Blue Ivy (Kék Borostyán) biztos szívesen játszanak vele, hiszen ők is furcsa nevet kaptak a sztár szüleiktől.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com