Gazdagok, akik nem akarják a gyerekeikre hagyni a kemény munkával megkeresett vagyonukat

Kilenc híresség, akinek pénzét nem örökölhetik meg az utódok.Ha azt hitted, hogy könnyű élete van azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei gazdagok, mert semmiért sem kell megdolgozniuk, hiszen vidáman költhetik anyuci és apuci pénzét, a családi vagyont pedig megöröklik utánuk, akkor tévedtél.

Legalábbis ezt állítja az a lista, amelyen kilenc olyan híresség szerepel, akik kemény munkával megdolgoztak a pénzükért, amit nem akarnak csak úgy odaadni a gyerekeiknek.

George Lucas – 5,3 milliárd dollár: A négy saját gyermeke mellett három adoptáltat nevel George Lucas, akinek a Star Wars és az Indiana Jones filmsorozatokat köszönhetjük. Habár lenne kinek, Lucas mégsem akarja a gyerekeire hagyni a vagyonát, ugyanis a szóvivője szerint annak a pénznek a nagy részét, amit a Disneyvel kötött megállapodásért kapott, oktatási és jótékonysági célokra fordítja.

Simon Cowell – 420 millió font: Az X-factor és Britain's Got Talent kiagyalója 2013-ban így nyilatkozott:

„Az örökséged az legyen, hogy remélhetőleg elég embernek adtál lehetőséget arra, hogy boldogulni tudjanak, elég időt fordítottál rájuk, és átadtad nekik a tudásodat.”

Azt nem tudni, hogy Cowell véleményét megváltoztatta-e az, hogy 2014-ben fia született. Ami biztos, hogy az utolsó verzió az volt, hogy Cowell gyerekekkel és állatokkal foglalkozó jótékonysági szervezetre akarja hagyni a millióit.

Mark Zuckerberg – 74 milliárd dollár: Amikor 2015-ben megszületett Max, Zuckerberg első lánya, akkor a Facebook alapítója és a felesége bejelentette, hogy Max örökségének 99 százalékát jótékonysági célokra fogják fordítani.

Ezt a döntésüket azzal magyarázták, hogy szeretnék, ha a kislányuk egy olyan világban nőhetne fel, ami jobb, mint a mostani, valamint úgy érzik, hogy felelősséggel tartóznak a következő generáció minden gyermekéért.Gordon Ramsey – 122,2 millió font: A világ egy leghíresebb szakácsa Gordon Ramsey, aki a következőt nyilatkozta a gyermekei örökségével kapcsolatban:

„Teljesen biztos, hogy a gyerekeim nem kapják meg a vagyonomat. Nem gonoszságból, hanem azért, mert nem akarom elrontani őket. Annyit engedtem Taniának (Ramsey felesége), hogy a gyerekek kaphatnak 25 százalék letétet lakásra, de nem egy egész lakást.

Elton John – 366,6 font: A férjével két gyermeket nevelő Elton John így vélekedik a gyereknevelésről:

„A gyerekeket nem szabad ezüsttálcán hordozni. A fiaim élete hihetetlen. Ők nem hétköznapi gyerekek, de nem is teszek úgy, mintha azok lennének, ám fontos, hogy tisztában legyenek a hétköznapisággal, tiszteljék a pénzt és a munkát.”

Az énekes azt is elárulta, hogy John Warren Buffetet tartja követendő példának:

„Nagyszerű modellt talált ki! Annyi pénzt hagy a gyerekeire, amennyiből vehetnek házat és autót, valamint fedezhetik az alapszükségleteiket, hogy soha ne kelljen aggódniuk, de ez a pénz rongyrázásra kevés, úgyhogy nem fognak belőle Picassókat és magánrepülőket venni.

Bill Gates – 89,6 milliárd dollár: A Microsoft alapítója úgy döntött, hogy jótékonysági célokra fogja fordítani az óriási vagyonát. Ezt annak ellenére teszi, hogy vannak gyerekei, akik fejenként 10 millió dollárt kapnak, tehát nem kell őket sajnálni.Nigella Lawson – 11.5 millió font: Az újságíró, tévés műsorvezető, konyhaguru Nigella Lawson első házasságából két gyermek született, akik már felnőttek. A 2013-ba véget ért második házasságból egy mostohalánya van.

2008-ban Lawson a következőt nyilatkozta:

„Az a szándékom, hogy a gyerekeim ne éljenek anyagi biztonságban, mert az csak elrontja az embereket, ha nem kell megdolgozniuk a pénzükért.”

Andrew Lloyd Webber – 920 millió font: Az operaház fantomja, a Jézus Krisztus Szupersztár és a Macskák komponistája Andrew Lloyd Webber elmondta, hogy az ő gyerekeit valójában nem is érdekli a pénz, mert remek a munkamoráljuk.

Webber így nyilatkozott a témáról:

„Nem hiszek abban, hogy hirtelen a gyerekek nyakába szakadjon egy halom pénz, mert akkor csak elvesztenék a motivációt ahhoz, hogy dolgozzanak.”

Sting – 229 millió font: Hat gyermekkel büszkélkedhet Sting, aki a pénz kérdésében nem ismer kegyelmet:

„Dolgozniuk kell! Ezt mind tudják. Nagyon ritkán kérnek tőlem bármit, ezt pedig igazán tisztelem és értékelem bennük.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

http://ujhazak.com