Gérard Depardieu és Brigitte Bardot is orosz állampolgár akar lenni

Nagyon sok gazdag ember menekülni fog most Franciaországból a bevezetésre kerülő gazdagokat sújtó hatalmas adóteher miatt.


Azt fontos megjegyezni, hogy az 1 millió euró felett kereső franciák 75%-os jövedelem adó ötletét az alkotmánytanács elutasította egy hete, de a kormány azt a nyilatkozatot tette, hogy megkeresi a lehetőséget, hogy bevezesse az új adót. Jean-Marc Ayrault miniszterelnök hivatala az alkotmánybírósági döntés szombati bejelentése után közleményt adott ki, ami szerint a kormány újrafogalmazza, és megint benyújtja a javaslatát, de nem változtat az adó mértékén.

Depardieu azt követően vette fontolóra állampolgársága megváltoztatását, hogy hazájában szerinte méltatlan bírálatok össztüzébe került, amikor egy belga településen vásárolt ingatlant a francia adószabályok megkerülésére. A színésznek Vlagyimir Putyin orosz államfő adományozott állampolgárságot.

bardotGerard

Brigitte Bardot azért akar orosz lenni, mert Franciaországban elmaradott az állatvédelem és lehet, hogy nem tud megmenteni most két elefántot. Két halálra ítélt öreg cirkuszi elefántnak kegyelmet szeretne, ha nem kapja meg akkor Ő is külföldi állampolgárként fogja majd szívni a levegőt a hazájában.

A két 42 éves elefántnál tuberkulózist diagnosztizáltak és a szakemberek úgy vélik, hogy komoly fenyegetést jelentenek a lyoni Tete d'Or állatkert többi bentlakójára és látogatójára nézve.
A lyoni önkormányzat decemberben elrendelte az ormányosok elaltatását, ám az állatok eredeti gazdája, Gilbert Edelstein cirkuszmester által benyújtott petíció hatására a két jószág kegyelmet kapott karácsonyig. Bardot közleményében aláhúzta, elhagyja Franciaországot, amennyiben az állatok nem kapnak végleges kegyelmet.

Brigitte Bardot több alkalommal is megbecsülését fejezte ki Putyinnak, amiért pártolja a fókavadászat betiltását. A színésznő kedvenc elnökének-miniszterelnökének nevezte az orosz politikust, és kiábrándultságának adott hangot, amiért nem kap hasonló támogatást saját hazájában, amely szerinte az állatvédelmet illetően "botrányosan elmaradott"

Hozzászólások

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

Hajléktalanként élt világsztárok

Hajléktalanként élt világsztárok

Chris Pratt, Ella Fitzgerald, de például Jennifer Lopez is megjárta a legnagyobb mélységét a siker előtt.

Megszabadult a tetoválásaitól Lady Gaga

Megszabadult a tetoválásaitól Lady Gaga

Öt sztár, aki eltüntette a megunt, megbánt tetkóját.

Híres emberek, akik nem teljesen azok, akiknek a világ képzeli őket

Híres emberek, akik nem teljesen azok, akiknek a világ képzeli őket

Meglepő dolgok, amiket csak kevesen tudnak Albert Einsteinről, Prince-ről, Bill Gatesről vagy például Edward Snowdenről.

Gazdagok, akik nem akarják a gyerekeikre hagyni a kemény munkával megkeresett vagyonukat

Gazdagok, akik nem akarják a gyerekeikre hagyni a kemény munkával megkeresett vagyonukat

Kilenc híresség, akinek pénzét nem örökölhetik meg az utódok.

10 durva összeesküvés-elmélet a sztárokról

10 durva összeesküvés-elmélet a sztárokról

Melanie Trump testdublőrt alkalmaz, Stevie Wonder lát, Britney Spears pedig csak egy klón?

20 sztár-baba különleges nevének háttértörténete

20 sztár-baba különleges nevének háttértörténete

Mi inspirálta a szülőket arra, hogy meghökkentő neveket adjanak a csemetéjüknek?

Sztárok, akik jó célra használják a hírnevüket

Sztárok, akik jó célra használják a hírnevüket

Zenészek, műsorvezetők és színészek is szívesen segítenek a rászorulóknak.

Jövőre megnősül Harry herceg

Jövőre megnősül Harry herceg

Harry herceg eljegyezte és jövőre feleségül veszi amerikai barátnőjét, Meghan Markle-t.

http://ujhazak.com