Gyilkossági kísérlet megszervezésével vádolják az AC/DC dobosát
Komoly bajba került a 60 éves Phil Rudd, akit azzal vádolnak, hogy felbérelt egy bérgyilkost, hogy az megöljön két embert.Rá jár a rúd a legendás AC/DC együttes tagjaira, hiszen korábban egészségügyi probléma miatt esett ki az egyik tag, most pedig gyilkossági kísérlet megszervezésével, kábítószer fogyasztással, és annak kereskedelmével vádolják a dobost.
A rendőrség vádjai miatt a 60 éves Phil Rudd Új-Zélandon állt bíróság elé, amiért állítólag felbérelt egy bérgyilkost, hogy az öljön meg két embert. A hatóság házkutatást tartott Rudd-nál Taurangán, Új Zéland északi szigetén. Ennek során került elő a metamfetamin és a marihuána is.
A dobost egyelőre óvadék ellenében szabadlábra helyezték, ám 10 év börtönbüntetést kaphat, ha a bíróság úgy dönt, hogy Rudd bérelte fel a bérgyilkost két, meg nem nevezett, ember megölésére. A zenésznek van félnivalója, és komoly pénzeket kell költenie ügyvédekre, ugyanis a sajtó hírei szerint az ügyészségnek nagyon súlyos dossziéja van Rudd ellen.
Az ausztrál zenész egyébként nem volt mindig az AC/DC tagja, ugyanis 1983-ban kizárták az együttesből, majd 1994-ben visszavették. A november 28-án megjelenő új album címoldalán azonban megint nem szerepel a komoly bajba keveredett Rudd.
(Forrás: asiaport.hu)

Hozzászólások