Győzike lánya intenzívre került!

Gáspár Evelyn (17!) a salgótarjáni városi kórház intenzív osztályára került. Evelyn mindössze két hetes jogosítvánnyal a háta mögött szenvedett súlyos autóbalesetet. Az eddigi információk szerint egy csigolyája is eltörött.

A hírek szerint  Sóshartyánból tartott Kishartyán felé a 22-es úton, amikor egy "S" kanyarban kisodródott az útról. A pontos okról még nincs információ, de nagy valószínűséggel egy elé ugró állat miatt rántotta félre a kormányt a fiatal sofőr.

Gáspár Evelyn kórházba került

Győzikéről sem lehet elmondani, hogy egészségi állapota rendben lenne, de ez a csapás még jobban lesújtotta. A Blikknek mondta el a show-man, hogy neki semmi nem számít, nem érdekli, hogy mi lesz vele, csak Evelyn ne haljon meg. Amikor értesítették, hogy mi történt, kiugrott az ágyból, és rohant a baleset helyszínére. Evelyn eszméletlen volt, borzalmas látvány fogadta Győzikééket a felborult kocsinál. Evelynen elvégezték a szükséges vizsgálatokat, a gerinccsigolyái sérültek meg. Az egész testét speciálisan rögzítették, nem lehet megmozdítani.

A lány azóta már magánál van, infúziót kap. Evelynen gerincműtétet kell majd végrehajtani, így mentőhelikopterrel fogják átszállítani majd máshová. Hir.ma

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com