Hajós is repül a TV2-től!

Most már biztos, hogy nem tér vissza a képernyőre a hamarosan újabb évaddal jelentkező Sztárban sztár zsűritagjaként Hajós András. De nem csak ott, a továbbiakban egyetlen műsorban sem lesz látható a humoros zenész.

A Blikk információi szerint a TV2 kirúgta Hajós Andrást, ezért a Sztárban sztár két sikeres évada után a szeptemberben folytatódó harmadikban András már biztosan nem vesz részt. A nevét elhallgató informátor szerint a döntés hátterében az áll, hogy Hajós Andrást túlságosan öntörvényűnek találta a csatorna, akivel emiatt nehéz volt együtt dolgozni.A Sztárban sztár a csatorna egyik húzóműsora, mégis szükség van rá, hogy azt is reklámozzák. Éppen emiatt, a résztvevőknek az is beletartozik a munkakörébe, hogy időnként interjút adnak a műsorokkal és a történésekkel kapcsolatban, illetve részt vesznek a műsorral kapcsolatos eseményeken és reklámozzák azokat. Erre állítólag Hajós András az esetek döntő többségében nem volt hajlandó.

hajós

„Már az első két évadban is sok problémája adódott a műsor készítőinek abból, hogy nehezen lehetett vele bármit egyeztetni, rendszeresen nemet mondott a promóciós feladatokra.” – tette hozzá az informátor. A Blikk információi szerint a TV2 vezetésének abból is elege lett, hogy annak ellenére hogy Hajós András a kereskedelmi csatorna egyik vezető arca, a vele készült interjúkban többször is kritizálta a kereskedelmi csatornák műsorpolitikáját, ráadásul még a nézőknek is beszólt. Legutóbb éppen egy Origón megjelent cikkben tette ezt, melyben a kulturálatlan és buta emberek és a tévénézők közé egyenlőségjelet tett.

„Minél kevesebb kultúrát fogyaszt az ember, annál inkább jellemző rá, hogy a képernyő előtt tölti az idejét. A buta ember és a tévénéző ember mintha egy halmaz lenne, és olyan botrányos témák hozzák lázba őket, mint a megcsalás és az anyjuk halálát zokogva mesélők. Igazán bevállalós, akciódús dolgok aligha vannak.” – nyilatkozta az internetes portálnak.

hajós2

A zenész is megerősítette, hogy a továbbiakban nem lesz látható a Sztárban sztár zsűritagjaként, de azt is kijelentette, hogy ő volt az, aki nem vállalta a feladatot. „Egy nagy ívű önálló estre készülök, amely minden energiámat felemészti. Emellett van egy új szerelmem, a a színházi művek fordítása, amelyekre a tévés elfoglaltságok miatt nem lett volna időm. Ezek a szívügyeim, amelyek sokkal többet jelentenek nekem a televíziózásnál, ezért nem vállaltam el a Sztárban sztárt.” – indokolta a döntését Hajós.

Koltay Tamás, a TV2 kommunikációs vezetője az alábbi nyilatkozattal kommentálta a híreket: „Hajós András valóban nem szerepel majd a Sztárban sztár harmadik évadában. Közösen jutottunk arra a döntésre, hogy mást kérünk majd fel helyette zsűritagnak. Andrással jól működött a közös munka a Sztárban sztár korábbi évadaiban és Az ének iskolája alatt, így nem zárkózunk el attól, hogy a jövőben újra együtt dolgozzunk.”

Forrás: Blikk

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com