Halálos fenyegetést kapott a BBC vezetője a Top Gear műsorvezetőjének menesztése miatt

Napi 24 órás biztonsági őrizet alatt áll Lord Tony Hall, a BBC vezérigazgatója, aki hitelesnek ítélt halálos fenyegetést kapott a világ egyik legsikeresebb, százmilliók által nézett autós műsora, a Top Gear frontemberének menesztése miatt.

Lord Hall személyesen jelentette be a héten, hogy a brit közszolgálati médiatársaság megválik Jeremy Clarksontól, aki nemrég tettleg bántalmazta a program egyik producerét.

hall

A Mail on Sunday című vasárnapi brit tömeglap beszámolója szerint a fenyegetés email formájában érkezett a BBC-hez, és nem sokkal később egy biztonsági szolgálat emberei jelentek meg Lord Hall és felesége Oxfordshire megyei háza előtt.

A Mail cikkét illusztráló fotókon látható, amint a szolgálat járőrkocsija a ház előtt parkol, és a bejáratnál is őrök állnak. A házaspár szállítását is a kirendelt őrző-védő szolgálat végzi.

A Mail on Sunday forrásai szerint a brit hadsereg különlegesen kiképzett egykori kommandósaiból álló biztonsági szolgálatot a BBC bízta meg saját költségén a vezérigazgató napi 24 órás védelmével, miután a médiatársaság biztonsági szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy a fenyegetés hiteles és komolyan kell venni.

A lap becslései szerint az őrzés költségei meghaladják a napi ezer fontot (412 ezer forint).

A BBC nem kommentálta az értesülést, a Scotland Yard viszont vasárnap megerősítette, hogy vizsgálatot kezdett a halálos fenyegetést tartalmazó üzenet ügyében. A rendőrségi szóvivő szerint a vizsgálat egyelőre annak kiderítésére irányul, hogy az email honnan érkezett, de az első jelek arra utalnak, hogy az üzenetet külföldről küldték.

Jeremy Clarksont, a Top Gear eddigi műsorvezetőjét azért menesztették, mert nemrégiben tettleg bántalmazta a program egyik producerét. A BBC a műsor jelenleg futó sorozatának három utolsó adását is levette programjáról, és több, külföldön tervezett élő bemutatót is törölt.

A botrányt az robbantotta ki, hogy az 54 éves Clarkson - aki 2002 óta vezette a könnyed hangvételű, pergő ritmusú autós műsort - egy elmérgesedett vita végén orrba vágta a 36 éves Oisin Tymon producert, aki kórházi ellátásra szorult. A műsorvezető azon dühödött fel, hogy egy hosszú forgatási nap után a stábot nem várta meleg étel a szállodában.

A botrány kirobbanása után Tymon is több halálos fenyegetést kapott.

Az ügy Nagy-Britanniában és világszerte is komoly vihart kavart, mivel a műsort - a BBC saját statisztikái szerint - 214 országban, vagyis gyakorlatilag az egész világon sugározzák, és hetente 350 millióan nézik.

Clarkson visszahelyezéséért és a műsor folytatásáért petíciót indított az egyik legismertebb brit-ír politikai blogger, a Guido Fawkes írói álnéven publikáló Peter Staines. A támogató aláírások száma alig néhány nap alatt átlépte az egymilliót, ami a hasonló kezdeményezések nagy-britanniai történetében példátlan.

Fawkes és hívei a minap - a nagyobb nyomaték kedvéért - egy idegenforgalmi cég által működtetett, de igazi harckocsival vitték az aláírásokat tartalmazó íveket a BBC londoni székházához, ám a BBC vezérigazgatója mindezek ellenére Clarkson menesztéséről döntött. Indoklása szerint Jeremy Clarksonnak fontos helye lenne ugyan a BBC műsorkínálatában, de "nem bármi áron", és az indokolatlan fizikai és verbális erőszak nem tűrhető el senki részéről.

MTI

Hozzászólások

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

http://ujhazak.com