Házasodna a gazda és Xfaktor 3
Új reality indul nyáron az RTL Klubon. A formátum már több országban is sikeresen debütált (többek között Ausztráliában és Angliában is), itthon pedig a „Házasodna a gazda” címet kapta. A show célja az, hogy facér gazdáknak keressenek olyan feleséget, akik nem ijednek meg a falusi élettől.
Két szakaszban fog indulni a műsor. Először nyáron láthatjuk képernyőn a gazdákat, akik közül a nézőknek kell majd kiválasztaniuk, hogy melyiküket is szeretnék a továbbiakban látni.
Az új reality az eddigi Való Világ nézőket próbálja megcélozni, és az RTL Klubnál hasonló nézettséget is remélnek tőle (erre meg is van minden esély, hiszen az országokba ahol eddig futott, rendkívüli nézettségi adatokat produkált). A műsor háziasszony Lilu lesz, aki reméli, hogy ebben a teljesen új környezetben is meg tud majd felelni a nézők igényeinek. Az új valóságshow mellett újraindul az X faktor is. Ezúttal már a harmadik széria veszi kezdetét, melyben a zsűri tagok kilétét egyelőre homály fedi. Az viszont biztos, hogy az idei X faktorba is rengetegen jelentkeztek határon innen és túl is, így biztosan mindenki talál majd magának saját kedvencet akinek szurkolhat.
Forrás: http://www.hazasodnaagazda.biz
Hozzászólások