Hirtelen 18 kilót fogyott a magyar humorista

Nacsa Olivér a Storyban arról mesélt, hogy feleségével miként bontották fel a házasságukat.


nacsaAmikor kimondták a válást, Olivér az egész éjszakát átzokogta, és elmondta, hogy többé erről senkinek nem szeretne nyilatkozni. A humorista egy időre teljesen elzárkózott a közönség elől, sőt attól is, hogy erről a problémáról publikusan bárkinek is beszéljen. Nemrég azonban, amikor megjelent a nyilvánosság előtt, sokakat megdöbbentett külseje. A híresség 18 kilóval lett könnyebb. Egyesek szerint betegség bújik meg a háttérben, amit Olivér tagad.

"Nagyon fájt ez az időszak. Most, fél év után jutottam el oda, hogy őszintén tudok beszélni mindenről. Azt is ki tudom mondani, hogy életem legcsodálatosabb hat évét töltöttem el a feleségemmel, annak ellenére is, hogy a házasságunk így végződött. Csak az elmúlt hónapokban jöttem rá, hogy, mennyire erős vagyok. Ami az új külsőt illeti, az igazság az, hogy amint elkezdődtek a házasságom körüli gondok, és hazajöttem, beiratkoztam egy konditerembe"- nyilatkozta Nacsa Olivér.

(storyonline)

 

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com