John Lennonnak és Yoko Onónak unokája született
Megszületett John Lennon első vér szerinti unokája. Az 1980-ban meggyilkolt ex-Beatle és a 93 éves Yoko Ono fia, Sean Ono Lennon 50 évesen lett apa. A zenész Instagram oldalán erősítette meg, hogy párja, Charlotte Kemp Muhl a napokban egészséges fiúgyermeknek adott életet. A kicsit Aureliusnak nevezték el.
A gyermek érkezéséről sejtések korábban is voltak, de a pár igyekezett titokban tartani a terhességet. Les Claypool, a Primus vezetője, egyben Sean Lennon zenésztársa a Claypool Lennon Deliirium projektben augusztus elején az MTI-nek, a budapesti koncertjük kapcsán adott interjúban arról beszélt, hogy egy ideig nem fognak együtt turnézni, mert Seannak "családi ügyei" vannak.
Sean Ono Lennon és Charlotte Kemp Muhl régóta élnek együtt, közös zenekaruk is volt Ghost of the Saber Tooth Tiger néven.
Aurelius John Lennon és Yoko Ono első unokája; Yoko korábbi kapcsolatából született lányának, Kyokónak két gyermeke van. John Lennon idősebb fiának, az 1963-ban született Julian Lennonnak nincs gyermeke (az ő édesanyja Cynthia Lennon). Aurelius megszületésének hírét éppen Julian posztolta kedden elsőként a közösségi médiában, de aztán törölte a bejegyzést, nyilván azért, mert öccse nem így képzelte el a bejelentést.
A New Yorkban élő Sean általában távol tartja magánéletét a reflektorfénytől. Aurelius születése kapcsán az amerikai Rolling Stone magazin most azt írta, hogy a közelmúltban arról beszélt, ő viseli a felelősséget édesapja, a Beatles és édesanyja öröksége felett. Még tavaly, a CBS Sunday Morning című műsorának vendégeként úgy fogalmazott: mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiatalabb generáció ne felejtse el a Beatles-t, Johnt és Yokót.
John Lennon fiatalabb fia, Sean Ono Lennon eddig három szólólemezt készített (Into the Sun - 1998; Friendly Fire - 2006; Asterisms - 2024). A párjával, Charlotte Kemp Muhl-lel közös Ghost of the Saber Tooth Tigerrel két albumot jelentetett meg, és három anyagot adott ki a Les Claypoollal (Primus) együtt működtetett Claypool Lennon Deliriummal.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások