Kálloy Molnár Pétert majdnem elgázolták

A színésznek a családjával együtt a zebrán átkelve, egy busz elől kellett félreugrania, mert az nem adta meg az elsőbbséget nekik.


káloy" Hiába kiabáltam a gyalogátkelőhely közepén a trolisnak, hogy a zebrán a gyalogosnak van elsőbbsége, a 75-ös járatot vezető BKV-s pimaszul a fejét rázta, és egy pillanatra sem lassított" - mondta Kálloy Molnár Péter, aki az utolsó pillanatban ugrott el a családjával együtt a több tonnás jármű elől.

"Természetesen nem szoktam lelépni a járdáról, ha féktávolságon belül vagyok, pláne nem a családommal. Mondom, már a zebra közepénél jártam, amikor a trolivezető fékezés nélkül egyenesen felém tartott. Majdnem ott maradtam. Ha kell, egészen Vitézy Dávidig elmegyek, hogy ilyen emberek ne lehessenek szó szerint vezető pozícióban" - folytatta a Beugró sztárja a Borsnak.

Kálloy Molnár Péter nagyon reméli, hogy ezt a lelki traumát fel tudja dolgozni, mert készülnie kell a március 29-én az A38 hajón tartandó lemezbemutató koncertjére.

A Bors stábja az esettel kapcsolatban megkereste a Budapesti Közlekedési Központot (BKK).  "Ilyen esetekben a BKK utastájékoztatási irodájában lehet panaszt tenni. Az ügyet kivizsgálják, a végeredményről írásban küldenek választ a panaszosnak" - közölte a szervezet fődiszpécsere.

(Bors)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com