Kiengedték Vizoviczkit az előzetesből

Az előzetesből házi őrizetbe ment az ismert discobirodalom-tulajdonos.

Egy évvel ezelőtt a rendőrség titkos információ gyűjtés eredményeire támaszkodva kezdett kutakodni a Hajógyárin felállított hírhedt disco-sziget körül. Az ügyben előzetesbe helyezték Vizoviczki Lászlót, aki a vádak szerint szervezett bűnözésben, több hivatalos személy kötelességszegésében, egyéb korrupciós ügyekben vállalt vezető szerepet. A Központi Nyomozó Főügyészség indítványára támaszkodva azonban megszüntették a "főszereplő" előzetesben való tartását és házi őrizetet rendeltek el. A házi őrizet alatt egy elektronikus eszköz lesz majd a rendőrség segítségére, ami minden mozdulatáról jelez majd a hivatalos szerveknek.

hajógyári


A korrupt rendőrökön és a vezetőn kívül a hatóság több olyan embert is előállított, akik kiemelt szerepet játszottak a szórakozóhelyek fenntartásában, valamint az ellenlábas helyeken való razziák leszervezésében. De az ügy még itt sem ér véget, ugyanis a vádakat súlyosbítja az a tény is, hogy a bűnszervezethez kapcsolható cégek összesen több mint 800 millió forintos adót csaltak el 2 év alatt.

Kép forrása: borsonline

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com