Komár László ismét megnősült, de titokban
Komár László ismét nősülésre szánta fejét, számszerint az 5.- re.
A szerencsés nem más, mint Komár 3. volt felesége, Krisztina. Legelőször 31 évvel ezelőtt találkoztak, majd összeházasodtak. A házasság végül válással zárult, ám most újra izzik a szerelem a 2 ember között és titokban ismét egybekeltek.
A szertartáson csak a tanuk vettek részt. A szeptemberi tüdőembóliás rohammal kórházba került énekessel Krisztina rohant be a kórházba és végig mellette volt.
"Eddig ezt csak a két tanú tudta, de Krisztinával összeházasodtunk még az év elején" –mondta Komár, aki nagyra becsüli, hogy harmadik, és immár ötödik felesége meg tudta bocsátani a negyedik házasságát.
A frigyről még kislánya, Karolina sem tudott.
"Az exnejem miatt akartam elhallgatni a nősülést, aki nem szimpatizál Krisztával, és ez az áldatlan állapot beárnyékolja a kislányommal ápolt jó kapcsolatomat. Magyarul, a háttérben kellett tartanom Krisztát, hogy Karolinát a bíróságon meghatározott időn túlmenően is láthassam. Ennek most vége, de állok elébe. Már nem akarok hazugságban élni. Amikor a roham után erőtlenül feküdtem a kórteremben, nem holmi élettárs volt velem, ahogy az megjelent a cikkekben, hanem Komár Krisztina, a feleségem. Most is itt van mellettem, és ebben a pillanatban is arra gondolok: Ő a másik felem."- nyilatkozta Komár László
Hozzászólások