Latinovits eddig ismeretlen szerelmes levele került elő - öccse fel van háborodva

Híres Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán szerelme, amely 1960-ban kezdődött. Most egy olyan szerelemes levél kerül árverésre, amit még a színész rokonai se láttak soha, pedig a levelek többsége családi tulajdonban van.

A két színész óriás szerelme Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájának miskolci bemutatóján kezdődött a Borsonline információi szerint. Ruttkai ugyan akkor még férjes asszony volt, de ez sem akadályozta meg szerelmük kibontakozását. A levelet Latinovits 1966-ban írta Gyulán, a színésznő ekkor Az ember tragédiáját próbálta volt férjével, akire Latinovits nagyon féltékeny volt. A színész halála körül, amely Balatonszemesen következett be annak következtében, hogy elütötte egy vonat - még mindig kérdőjelek vannak. Baleset vagy öngyilkosság lehetett a tragikus eset.

28197A színész öccse Freinreisz Károly szerint a szerelmes levél nem a nyilvánosságra tartozik és nem árverésre való." Mindenképpen elmegyek az aukcióra, hogy megtudjam, kinek a birtokában van a levél. A bátyám fantasztikus ember volt, szenvedélyes, érzelmileg csapongó, aki mindig szeretetre és elismerésre vágyott. Ez átjárta az egész életét és olvasható a sorai között is." – nyilatkozta a Borsnak.

Ruttkai Éva és Latinovits ZoltánA teljes levelet közölte a lap:

„Gyönyörűm, kis szívem, boldogságom, végre megkaptam azt a leveledet, amire vártam, – persze jobb lett volna mindent előbb, józan őszinte komolysággal megbeszélni. Mert természetellenes és lehetetlen helyzetemben ez a józan komolyság szükséges. Most már mindegy.

Nagyon szép levelet írtál, talán a legszebbet, amit valaha kaptam tőled. Boldoggá tettél megint az egyszer, bár sokat gyötröm magam az elátkozott város miatt. (Szeged.) Nyilván ez is jó valamire. Remélem, legalább Neked jó lesz valamire, nekem borzalmas, mind Gyula, mind Szeged. De Te mindig „csinn”-be viszed a labdát, ha szabad most már footballkifejezéssel élnem. Csak azt kell megértened, hogy én hiszek a te becsületedben, tisztaságodban – viszont féltékenységek becstelenségében is hiszek. Tehát G. úr ízléstelen becstelensége undorít el, aki Szegeden mindig eljátssza a martyr szerelmes családfőt. Ez sajnos idegesítően hamis és raffinált – következésképp becstelen; mint a színjátszása; mint az élete. Hát ezért voltak a lófaszok.

Mehetett volna vonattal. Csak téged mindenbe bele lehet vinni, hogy kénytelen legyél nekem hazudni. – Ennyit erről. Eddig Békéscsabán laktam és próbáltam, tegnap este jöttem át Gyulára lakni, és most már csak itt vannak próbák. Stefanik elrémít a színjátszástól. Mindegy, le kell nyelni még ezt az 5 napot. Több is veszett Mohácsnál. Mára sikerült részben kirekednem, Gyulai Ibusz-szobám nagyon jó, ma végre aludtam vagy 11-12 órát, mert a békéscsabai hőségben és zajban sokat szenvedtem. – Remélem Kovács Jancsi átadta a levelemet.

Jó lenne, ha át tudnál jönni 24. után! Pihenj sokat, vigyázz a lábadra, az egészséged többet ér Szegednél és az egész barom ünnepi játékoknál. Én a magad teremtette helyzet miatt nem mehetek Szegedre, és ezért nem is akarok odamenni. Remélem ez lesz az utolsó ilyen szituáció életünkben!? Drága mindenem, kimondhatatlanul várlak és szeretlek. Kívánlak, vágylak. Kérlek ne mutogasd sokat rossz fürdőruháidban a melledet! Mert egyszer tényleg én öllek meg! Gondolatban most végigtapadok rajtad, nyári verejtékünkön, röpülni akarok veled, túl mindenen, túl rohadt életünkön és rohadt társadalmunkon.

Az élet szép, Neked hiába magyarázom, Tőled tudom. Strandon ülök egy elhagyott asztalnál, ugyanaz a nap süt rám, mint rád Szegeden és az égető csókú és tűzforró szerelmű tűhegyes napsugarakban én ölellek, én csókollak, én akarlak égetni. A nappal üzeni a föld, hogy kívánja ráborulj. Rámborítsd lányos lágyságod és férfiszenvedélyed.

Szeretlek jobban, mint az első perc csodálatában, 6 éve Miskolcon. Jobban csodálkozom, magadon-magamon, életünkön és a szép boldogságon, mint szerelmünk harmadik percében a vonaton. Szerelmem erősebb, mint az elmúlt hat év nyoma, terhe – és ha rádfekszem könnyebb a világ a sugárzó égnél, mikor felhőivel és kékségével ránktelepszik. Szerelmünk a világ. És én úgy látom a világot, amilyen a szerelmünk. Emlékezzél! És átlátod én átölellek, és most én is megbocsátok Neked mindent, mint ahogy Isten nekem is megbocsátja, ha bántlak. P[iki]-d.”

Kelt: Gyula, 1966. 07. 21.

forrás:borsonline.hu

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com