Leállt a BoneyM repülőgépének hajtőműve
A BoneyM Miskolcra indult a sörfesztiválra, hiszen ők lettek az est fénypontjaként beharangozva. Hamburgból indult a repülőgépük, melyben a felszállás után leállt az egyik hajtóműve, ezért nem kis pánik után visszatértek a földre, órákkal később indulhattak el, így az éjszakába ment át a fellépésük.Hirdetés
100 ezer liter sört ivott meg 70 ezer látogató, mondta el Hajdú Péter főszervező.
A Modern Talking technikusa pedig a felszállás előtt 20 perccel szembesült azzal, hogy a járata nem indul, körbekocsikázta a várost, hogy helyet szerezzen másik gépre. Hiába volt itt az együttesből mindenki, egy ember miatt majdnem meghiúsult a fellépésük.
A Boney M buliját azonban este hatról fél 10 ig kellett halogatni. De a buli sikeres lett, mindenki épségben megérkezett és a fellépések sem maradtak el.


Hozzászólások