Lindsay Lohan lekéste a tárgyalást

A színésznő privát gépe 8:35-kor ért földet Los Angelesben. Ezzel kockáztatta a bíróság döntését, mivel késett a fél kilenckor kezdődő tárgyalásról.


lindsayLátták, hogy az ügyvédje, Mark Haller percekkel az érkezése után elhajtott a bíróság épületétől, majd nem sokkal később Lindsay Lohannel tért vissza. A színésznő lemondta szombaton a vasárnapra foglalt repülőjegyét arra hivatkozva, hogy olajszivárgástól tart. A bíróságon szembe kellett néznie azzal, hogy felelőtlen vezetéssel vádolják, hamis információkat közölt az ügyintézőkkel, és szándékosan akadályozza a bírósági döntést arról, hogy próbaidőre küldik, vagy be kell mennie a börtönbe. A nyugtalan, 26 éves színésznő utolsó utáni pillanatban érkezett a tárgyalásra. 48 percet késett, miután biztonsági okokra hivatkozva lemondta a korábbi, menetrend szerinti járatot.

Úgy tűnik, egy gyors változtatásra még volt ideje. Mikor utoljára látták New Yorkban, talpig feketében volt, de mikor a bíróság épületénél feltűnt, már egy fehér és rózsaszínű blúzt viselt, szűk fehér nadrággal és szürke magas sarkú cipővel. A szemeit nagy, kerek napszemüvegekkel takarta el a riporterek és fotósok gyűrűje elől. A kíséret ellenére egy nézelődőnek sikerült aranyszínű, csillámló konfettiket szórnia a színésznő útjába.
A New York Daily News állítása szerint a színésznő ügyvédje abban reménykedett, hogy a tárgyalás mihamarabb véget ér. „Akkor majd mehetsz szörfözni.” – idézik, ahogy bíztatta a sztárt. Lindsay az idővel versenyzett, hogy időben visszaérjen New Yorkból az ítélet meghozatalára. A tárgyalás fő témája az volt, hogy Lohan kisasszony megszegte a múlt júniusra kiszabott próbaidejét. Az E! News azt állítja, a színésznő kénytelen volt megszakítani az utat, hogy tankoljon a géppel, amit egy energiaital forgalmazó cégtől kapott kölcsön, ezért késett el. „Köszönet Mr. Pinknek a magángépért. Találkozunk pár óra múlva Los Angelesben!” – írta hétfő reggel Lohan a Twitterre.

A színésznő anyukája, Dina nem hiszi el, hogy már megint a bíróságra kell mennie lányával, őrült kicsapongása miatt. Ha a repülőgépe fél nyolckor megérkezett volna, 25 perc alatt megtehették volna az utat a repülőtértől húsz mérföldre lévő bíróságig. A bajban lévő sztár azonban inkább lemondta a vasárnap esti menetrend szerinti járatot, állítólag egy buli kedvéért. Eredetileg úgy tervezték, hogy szombaton tér vissza Californiába, de ezt is elhalasztotta egy nappal későbbre. A Liz & Dick főszereplője a City of the Sun nevű együttest nézte a meg a manhattani The Red Door klubban ahelyett, hogy időben a tárgyalásra ért volna.

Forrás: http://www.dailymail.co.uk

Hozzászólások

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

http://ujhazak.com