Megasztár 6: Presser örül, hogy lecserélik

Korábban már cikkeztünk arról, hogy a Megasztár 6 teljesen új zsűrivel, külcsinnel indul majd a TV2 műsorán. Bár nagy elismerés bekerülni az ítészek közé, Presser Gábor mégis örül, hogy 2011-ben nem számítanak rá.



A Megasztár 6-ra már elindult a jelentkezés, a casting és a TV2 odafigyel arra is, hogy mindig derüljenek ki újabb kulisszatitkok a tehetségkutató kapcsán. Ami már biztos: a Friderikusz Sándor, Eszenyi Enikő, Presser Gábor, Mester Tamás alkotta zsűri megszűnik és Falusi Mariann illetve Bereczki Zoltán ítélőszéke már biztos a műsorban.

Presser Gábor a Tabu TV-nek mondta el: nagyon-nagyon bonyolult lett az élete attól, hogy gyakorlatilag negyed éven keresztül túl sok mást nem tudott csinálni a műsoron kívül. Kapott egy szép levelet a TV2-től, amelyben leírták, hogy egy új formátumban gondolkodnak, amiben teljesen új lesz a külalak, a belbecs, a külcsín és teljesen új zsűri lesz. Szerencsére a TV2 és Presser elképzelései egybevágtak, mert elmondása szerint két egymás utáni évben nem lehet ennyire lekötött.

Míg régebben úgy gondolta, hogy a Megasztár féle tehetségkutatók fontosak, addig ma már kissé másként gondolja. Érdekesség: sem Fluor sem Tóth Gabi nem örül a műsor indulásának. Hir.ma

Hozzászólások

Tóth Vera kevesebbet ér a testvére nélkül?

Tóth Vera kevesebbet ér a testvére nélkül?

A Megasztárból ismert Tóth énekesnők, úgy tűnik együtt többet érnek. Az újabban a dzsesszt kedvelő Vera egyedül nem olyan kelendő a közönség számára, mint mikor testvérével, Gabival együtt lép fel. H...

Radics Gigi pasija csak szakmabeli lehet

Radics Gigi pasija csak szakmabeli lehet

Radics Giginek elég szilárd elhatározása van a pasik terén is. A Megasztár győztese csak szakmabelivel ismerkedne, már ha a sok elfoglaltság mellett lenne ideje ilyesmire – írja a Hír24. A kiváló éne...

Szecsődi Karit bántalmazta párja

Szecsődi Karit bántalmazta párja

Szecsődi Kari számos műtéten átesett az érdekében, hogy nőként élhesse mindennapjait. A mellműtétje után nem sokkal ismerte meg párját, akivel azóta elfajult a viszonya. Néhány hetet együtt is...

Tolvai Reni halott - hirdeti Facebook oldala

Tolvai Reni halott - hirdeti Facebook oldala

Elhunyt nőként hirdeti Reni magát a Facebook oldalán. Az ok persze csak annyi, hogy menedzsert és vélhetően stílust vált. Ezért a Reni nevet is Reny-re változtatja. Tolvai Reny a Megasztár 5. szér...

Szerelmes lett Szecsődi Karcsi

Szerelmes lett Szecsődi Karcsi

Szecsődi Karcsi a Megasztár 4 felfedezettjei között indult az énekes versenyben. Azonban csak idén tavasszal szánta el magát arra, hogy nemátalakító műtétsorozatot végeztessen magán. Ő úgy véli egy f...

Divat ma melegnek lenni a művészek körében

Divat ma melegnek lenni a művészek körében

A zenészek, énekesek, művészek közül nagyon magas arányban kerülnek ki meleg sztárok. Mi lehet ennek az oka? Divat ma melegnek lenni, mert egyre több ember ezzel büszkélkedik. Elképzelhető, hogy ...

The Voice jelentkezés - Légy Magyarország Hangja

The Voice jelentkezés - Légy Magyarország Hangja

A TV2 az x-faktor show-ra kontrázz. Az új tehetségkutató neve: The Voice, avagy legyél Magyarország Hangja. Az új műsor egyébként nem új ötlet, ugyanúgy megvásárolta a licence-t a TV2, mint annak idej...

A Megasztár 6. nyertese Radics Gigi

A Megasztár 6. nyertese Radics Gigi

Lezajlott a 2012. évi Megasztár versenyének utolsó döntője, a nagy Finálé. A tizenkettő döntőbe jutott tehetséges énekes heteken át küzdött a főnyereményért. A fináléba azonban csak Szakos Andrea és R...

Megasztár 6: 2012-ben jön!

Megasztár 6: 2012-ben jön!

Megasztár 6: az már régóta nem titok, hogy idén, 2011-ben biztosan nem fog útjára indulni a TV2 zenei tehetségkutatója, a Megasztár hatodik évadja. [caption id="attachment_3665" align="alignleft" ...

Megasztár 6: Tilla ragaszkodik Liptaihoz

Megasztár 6: Tilla ragaszkodik Liptaihoz

A TV2 nem szeretne lemaradni az RTL Klub mögött a nézettségért folytatott küzdelemben, így a Megasztár 6 is hamarosan elindul. A Megasztár 6 casting második napja is nagy tömegnyomorban telt el...

http://ujhazak.com