Mellek...mellek mindenhol!

Egy hete arról írtak az újságok, hogy az Atomic Kitten énekese, Kerry Katona (32) mellei a koncerten szabadulni kívántak és a rajongók legnagyobb örömére megmutatták magukat fedetlen valójukban. Most, egy újabb koncerten megint közel járt ez az élmény, ám most egy másik tagtól, Liz McLarnon-tól (31).

the_big_reunion_07

A szőke szépség olyan mélyen dekoltált, fehér miniruhát vett fel a koncertre, amit szinte már feleslegesnek is érzünk. Mindenesetre a ruha feszességét az Ő idomai sem bírták és majdnem kiszöktek egy-két mélyebb behajolásnál. Érdekes, hogy ennek nagyobb visszhangja volt, mint az egyébként szintén színpadon lévő társuknak, Natasha Hamiltonnak (30), aki konkrétan egy melltartóban énekelt. Szóval ha barátnőnk, feleségünk nagyon szeretne minket elrángatni egy Atom Cica koncertre, van alternatíva, amiért érdemes megfontolni, ha a zenéjük nincs is meg a rádiós magnónkon.
A csapat egyébként az ITV2 The Big Reunion (A nagy összeállás) című műsora kapcsán lépett újra színpadra a londoni Apollo-ban, amely akkora sikernek örvendett, hogy valószínűleg egy nemzetközi koncertsorozat is lesz belőle.A Cicákon kívül kedden fellépett még öt, szintén újraegyesített csapata is, a 5ive, a B*witched, a 911, a The Honeyz és a Liberty X, melyek várhatóan ugyancsak a lányokkal tartanak a turnén. Reméljük a siker ott majd a zenének (is) lesz  köszönhető.

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com