Miss World Hungary - Kiss Daniella lett a legszebb

Zenés show keretein belül vasárnap este ismét megválasztották Magyarország szépét. Kiss Daniella kapta a koronát, aki duplán is tarolt, hiszen nemcsak a zsűri találta őt gyönyörűnek, hanem a közönség szerint is ő volt a legszebb, így két díjjal távozott a szépség. A koronát Kulcsár Edina adta át, akit a világ második legszebb nőjének választottak meg tavaly a világversenyen.

A zsűrinek ezúttal sem volt könnyű dolga, hiszen tizenhat gyönyörű lány közül kellett kiválasztania azt, akit a nemzetközi versenyen is esélyesnek találnak. Több hónapos előkészület után tegnap este derült ki, hogy ezúttal melyik hölgy képviseli majd Magyarországot a Miss World döntőjében.
A Sarka Kata által szervezett versenyen a számos sztárfellépőn kívül, a nézőtéren is felbukkantak kis hazánk emblematikus figurái. A vendégek közül nem hiányozhatott Andy Vajna és felesége Tímea sem, akik néhány héttel ezelőtt rendezték meg a Miss Universe Hungary versenyt.

vajna-tum

A versenyen olyan ismert zenészek léptek fel, mint Wolf Kati, Takács Nikolas, Kökény Attila, Pál Dénes, Majka és Curtis és Rakonczai Imre. Mivel Hajdú neve is felmerült a szervezésben, így senkit sem lephetett meg amikor kiderült, hogy az est "sztárvendége" pedig Hathaway lesz. A zenés műsor alatt természetesen a lányok is felléptek, jelmezekben, bikiniben majd estélyibe.

Az online szavazáson a legszebb mosolyú lánynak Kiss Daniellát választották, aki így megnyerte a közönségdíjat is. Ezek után már nem is volt akkora meglepetés, hogy Kiss Daniella lett a Miss World Hungary. Kiss Daniellának egyébként nemcsak barátai és családja, hanem Vajna Tímea is nagyon szurkolt, hiszen a fiatal lány 2014-ben a Vajna Timi neve által fémjelzett, Miss Universe versenyen is szerepelt, ahol akkor csak a legszebb öt lány közé került be.
A szakmai szűri is Daniellát találta a legszebbnek, így ő képviselheti majd hazánkat Kínában a nemzetközi versenyen. A gyönyörű hölgy hatalmas kihívás előtt áll, ugyanis Kulcsár Edina koronáját örökölte meg, aki tavaly a Miss World világversenyen olyan kimagasló eredményt ért el, mint hogy a második helyen végzett. Ez annyit jelent, hogy a világ második leggyönyörűbb nőjének választották meg, ráadásul az Európa Szépe címet is elhozta. „Nem lesz nehéz megválni a koronámtól, örömmel adom át a győztesnek. Biztos vagyok benne, hogy olyan lány kapja majd meg, aki tud majd élni a lehetőséggel.” – mondta a döntő előtt Edina.

dobogosok
Daniella első udvarhölgye Lepp Dorina Ágnes lett, a második pedig Steingruber Virág. A nyertesnek most jön majd az igazi kihívás, kíváncsiak leszünk hogy sikerül e megismételnie Kulcsár Edina teljesítményét.

Hozzászólások

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

http://ujhazak.com