ÖsszeEsküvők: itt az anyósok háborúja
Az ÖsszeEsküvők rezidenciájában komoly balhék voltak a hétvégén. Érdekes, hogy nem a vőlegényjelöltek, vagy a menyasszonyjelöltek közt volt botrány, hanem az anyósok között. Az 50 éves Éva Ircsi ellen indult harcba.
Éva nem saját döntéséből teszi ezt, hanem, mert Ricsi kérte meg erre. Ricsi annyira ki nem állhatja Csokit, hogy mielőbb szeretné kiüldözni anyjával együtt az ÖsszeEsküvők Rezidenciából. Ricsi és anyja csak Tuskóéknak nevezik Ircsiéket. Azt még nem lehet tudni, hogy Ricsinek mi is a pontos baja Csokival, de az sejthető, hogy a féltékenység áll a háttérben.
Emiatt amikor Ricsi beszélgethetett édesanyjával, meg is bízta őt egyből, hogy Ircsit készítse ki, mert ha ő gyengébb lesz, akkor a fia is. Ricsi szavai ezek voltak: Én elintézem Csokit, te meg akkor csináld ki Ircsit!
Éva a beszélgetés után elkezdte a többieket módszeresen Ircsi ellen hangolni, a terv pedig majdnem sikerrel járt. Ircsi elsírta magát és haza akart menni a játékból, mivel úgy érezte, mindenki utálja őt. Végül Csokinak sikerült lebeszélnie erről anyukáját.
A háború azonban még el sem kezdődött igazán, hiszen Ricsi annyira rászállt Csokira, hogy akár a tettlegességig is elfajulhat a dolog. Ricsivel nem árt majd vigyázni a TV2 stábjának, hiszen a fiú hajlamos az agresszióra. Múlt héten pont amiatt vitték orvoshoz, mert dühében belerúgott az ágyba és a lábujja is eltört. Hir.ma (forrás: Blikk)
Hozzászólások