Pars Krisztián barátnőjét lekurvázták, az olimpikont ezután bántalmazásért elvitték a rendőrök
Az olimpikon Pars Krisztián állítólag megvert egy postást. Ő ezt azonban tagadja. írta a nyugat.hu.
Szemtanuk szerint a szombathelyi Király utcában egy rendőrségi kisbuszba ültették be Pars Krisztián olimpiai bajnokot tegnap este.
Pars Krisztián a következőt nyilatkozta: Pénteken délután a 4-es postára mentem feladni egy dedikált kesztyűt, jótékonysági célra. Egy kis helyen tudtam megállni a Maros utcában. A barátnőm bent maradt az autóban én pedig beálltam a sorba. Később a barátnőm telefonált, hogy egy postásautó szeretne bemenni az udvarba, ami előtt megálltam és a vezetője dudál, integet. Mondtam, hogy megyek, két percet kértem, mert már csak ketten álltak előttem" - mondta el a lapnak az olimpiai bajnok.
- Amikor kimentem először is bocsánatot kértem a postástól, amiért elálltam az utat, bevallom, nem vettem észre. Ezután ültem be a kocsiba, ahol a barátnőmtől megtudtam, hogy a postás előbb rá akarta venni, hogy ő járjon el az Opelemmel, de ezt nem tette meg, erre a férfi megkérdezte tőle, hogy a barátnőm a kurvám-e? – elevenített fel Krisztián. - Nagyon mérges lettem, kipattantam a kocsiból és odamentem a postásautóhoz és emelt hangon kértem a férfit, kérjen bocsánatot a barátnőmtől. Amikor erre nem volt hajlandó, akkor mondtam neki, hogy kirántom a kocsiból, de végül inkább hagytam, hozzá sem értem – állítja a kalapácsvető.
Pars nem érti, miért ment látleletet vetetni a postás, amikor ő nem bántotta.
A postásoktól egyelőre senki sem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.
Hozzászólások