Passió folytatódik Mel Gibson rendezésében?

Léteznek emberek, akik még nem látták a Passió című filmet. Ez csupán azért van, mert a horror jeleneteket nem mindenki szereti nézni a filmvásznon.


Másik ok a film ellenkampánya, amely az első rendezést antiszemitának kikiáltotta, hiszen erről szó sem volt. Csupán arról volt szó a rendezésben, hogy az emberek valamennyire megértsék Jézus Krisztus tortúráját, amit tett az emberiségért azon rejtélyek helyes útra való terelésében, ami a földi élet végeztével vár az ember halhatatlan tudatára és szellemére.

000

A kiváltást, illetve a megváltást maga Jézus Krisztus tette. Mel Gibson rendezésében a látottak lehet, hogy még köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, amely nagy valószínűséggel, sokkal brutálisabb lehetett.

Mel Gibson, aki a Passió rendezése és egyéb kijelentései miatt munkanélküli lett.
Így elvesztve Robert Downey Jr. barátságát, mert valakik úgy döntöttek.


1

Új filmje a feltámadásról szól, ami egy örömhír minden ember számára, mert Jézus halála nem volt hiábavaló. A megváltás a feltámadásban lett teljessé.

Vitatott azonban, hogy ezek után az új rész egyáltalán megrendezésre kerül-e.

„Jézus és az élet annyira elválaszthatatlanok, hogy amikor eljött az idő, hogy meghaljon értünk, a halált megtestesült emberi lététől kellett kölcsönvennie, hiszen hogyan is halhatna meg az élet.” - írja az Idők Jelei.

A kulisszatitkok mögé a Hollywood Reporter ad némi betekintést.

A forgatókönyvíró Randall Wallace elárulta, hogy a készülő film Mel Gibsonnal karöltve a Passió második része lesz.

„Mindig szerettem volna elmondani ezt a történetet. A Passió a kezdet, de a történetből még nagyon sok hátra van. Az evangéliumi közösség szerint a Passió a legfontosabb hollywoodi alkotás és folyamatosan azt a visszajelzést kaptuk, hogy a folytatás ezt is túlszárnyalhatja.” – nyilatkozta Randall Wallace.

A forgatókönyv író azt is elárulta, hogy a forgatókönyv még csak az írásnál tart. Leszerződni nem hajlandó egyetlen stúdióval sem. Azonban nem rendelkeznek megfelelő pénzforrásokkal sem.

Mel Gibson nem hivatalosan a folytatásról nem nyilatkozott. Egy diplomaosztón azonban elmondta, hogy érdekli a dolog.

„Döntenem kellett, hogy feladom minden álmomat, az elhívásom, mindent, amiről azt gondoltam, hogy életem küldetését jelenti és megadom magam a világnak, vagy kitartok. El kellett döntenem, hogy olyan forgatókönyveket fogok írni, amilyeneket Hollywoodban jó pénzért el lehet adni, vagy követem a szívem.

Wallace ez idő tájt munkanélküli volt és komoly anyagi nehézségekkel nézett szembe, amikor is úgy döntött, hogy Istenhez fordul és megkéri, hogy igazgassa életét és pályafutását. Ezt követően írta meg A rettenthetetlen forgatókönyvét, és megbizonyosodott a felől, hogy „éppen az ilyen fajta történetek írására született.” - publikálta a theblaze.com.



Forrás: idokjelei.hu

Hozzászólások

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

Sztárok börtönsztorijai

Sztárok börtönsztorijai

Martha Stewart, Keifer Sutherland, Lil Wayne, Paris Hilton, Lindsay Lohan és Lil' Kim is beszélt a rácsok mögött töltött időkről.

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója.

Gyermeket vár Katalin hercegné

Gyermeket vár Katalin hercegné

Harmadik gyermekét várja Katalin cambridge-i hercegné, Vilmos herceg felesége.

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Taylor Swift megnyerte a David Mueller elleni molesztálási pert

Taylor Swift megnyerte a David Mueller elleni molesztálási pert

Taylor Swift amerikai popsztár megnyerte a David Mueller egykori rádiós DJ ellen indított molesztálási perét - írta a BBC hírportálja.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

Szaftos szerelmi háromszögek Hollywoodból

Szaftos szerelmi háromszögek Hollywoodból

Tizennégy celeb dráma, amiről nem valószínű, hogy hallottál.

Gyilkossági kísérletért került börtönbe Mark Wahlberg

Gyilkossági kísérletért került börtönbe Mark Wahlberg

Tíz híresség, aki súlyos bűncselekmény miatt került szembe a törvénnyel.

Abszurd étkezési szokásokkal sokkolnak a sztárok

Abszurd étkezési szokásokkal sokkolnak a sztárok

Hírességek, akiknek táplálkozása igencsak extrém.

http://ujhazak.com