Piroch Gábor Orlando Bloomra is ráijesztett

Magyarország számtalan tehetséget adott a világnak. Piroch Gábor, kaszkadőr világsztárok helyett teszi kockára életét egy-egy jól sikerült filmkockáért.


A 60 éves Piroch Kaszkadőrnek születtem című könyvében mesél izgalmas, életveszélyes pályájáról. Szakmája egyik legjobbjaként kaszkadőr-Oscarra is jelölték a szakembert, aki többek között olyan filmekben is megvillantotta tehetségét, mint a Transformers 3 vagy a Titanic.
Sokakat érdekel, hogy hogyan lehet túlélni egy-egy veszélyesebb jelenetet, vagy, hogy milyen lehet együtt dolgozni Hollywood sztárjaival. Piroch, könyvében többek között ezekre a kérdésekre is választ ad.

Piroch Gábor (jobbra) Piroch Gábor (jobbra)

A Kaszkadőrnek születtem című könyvhöz, még Arnold Schwarzenegger is írt ajánlót. Gábor elmesélése szerint egy forgatás szünetében Andy Vajna és Schwarzenegger páros teniszmeccset vívtak a kaszkadőrök ellen. Piroch, Simon Crane-nel, a világ egyik legjobban fizetett akciórendezőjével volt párban. A többi kaszkadőr Andy Vajnáéknak szurkolt, mondván, ha nem ők nyernek, akkor nem kapnak majd munkát a következő filmben. Gábor elmondása szerint az eredmény 6-6 lett, de csak azért, mert a Schwarzenegger-páros, fáradtságra hivatkozva feladta a mérkőzést.

A Mennyei királyság forgatásán Orlando Bloommal A Mennyei királyság forgatásán Orlando Bloommal

A számtalan híresség között, akikkel Gábor együtt dolgozott, Orlando Bloom is szerepelt a Mennyei királyság forgatásán. Ebben az alkotásban Piroch Gábor David Thewlis dublőreként rá kellett, hogy támadjon Bloomra. A kaszkadőr elmondása szerint a fiatal színész meglehetősen félhetett, mert Ridley Scott kérése az volt, hogy erős ütés helyett csak "koppintson" a színész fejére. Ebből a kérésből Gábor azt érezte ki, hogyha véletlenül egy karcolást is ejt Bloomon, azonnal repülhet haza. Az első felvételnél Orlando nem mert beszaladni a jelenetébe, de másodjára már minden flottul ment, így Piroch Gábornak sem kellett aggódnia a karrierje miatt.

Heath Ledgerrel a Gyávaság tollai című film forgatásán Heath Ledgerrel a Gyávaság tollai című film forgatásán

Gábornak volt alkalma, a 2008-ban fiatalon elhunyt Heath Ledgerrel is együtt forgatni a Gyávaság tollai című filmben. Izgalmakban gazdag, változatos pályafutását osztja meg a közönséggel Piroch Gábor könyvében, ami garantáltan érdekfeszítő olvasmányt nyújt valamennyiünk számára.

Forrás: Blikk.hu

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com