Robert Pattinson nem akar színészkedni többé

Nem bírja elviselni a hírnevet a 27 éves színész, ezért úgy döntött, hogy nem akar többé kamera elé állni.pattinsonKészíthetik a zsebkendőket Robert Pattinson rajongói, mert a legfrissebb hírek szerint, a kedvenc tinivámpírjuk komolyan fontolóra vette, hogy feladja a színészi karrierjét, amit az Alkonyat című mozifilmmel alapozott meg magának.

A 27 éves sztár azért jutott erre a döntésre, mert elege van a hírnévből, és abból, hogy sehova se mehet anélkül, hogy azt legalább egy lesifotós ne kapná lencsevégre. Pattinson már korábban is szenvedett emiatt, ám akkor még mellette volt Kristen Stewart, aki szintén ki nem állhatta ezt, ám a sztárpár már rég szakított.

Pattinson most azt tervezi, hogy a színészi karrierjével felhagy, de azért nem tűnik el teljesen, mert szeretne rendezőként érvényesülni. Ennek érdekében több független filmessel is felvehette a kapcsolatot.

Hogy sikerül-e a sztárnak befutnia, mint rendező, az a jövőkérdése, ám abban biztos az egykori Edward, hogy többé nem akar kasszasikerű filmben szerepet vállalni.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com