Sarka Katát rendőrök védik

Hajdú Péter ma tesz feljelentést az ellen, aki telefonon megfenyegette őt, és családját a múlt héten.


sarkakaKovács Ildikó néhány hete a Frizbi című műsorban arról beszélt, hogy ő egy kiválasztott, mert tud gyógyítani, látja a jövőt, a lelke ki tud szállni a testéből, és bekötött szemmel is tud olvasni.

Hajdú Péter rá egy hétre egy profi mentalistát hívott meg műsorába, hogy a trükköt leleplezze. Sőt még ő maga is elsajátította a mutatványt. A leleplezésnek azonban váratlan következménye lett.

– A rádióműsoromban elmondtam a hallgatóknak is: ez egy mentalista trükk, ne költsenek az egészségük érdekében olyanokra, akik nem orvosok – mondta Hajdú a Borsnak. Ezt követően Kata telefonált, hogy egy férfi engem keresett, mert elvettem tőle az óvodában a tízóraiját.

Felhívtam a számot, és egy rekedt hangú férfi kezdett el szidni: "Heteket fogsz kórházban tölteni. Beleszólsz Ildikó ügyeibe? Vigyázz magadra, meg a családodra!"

Egy rendőr ismerősöm azt javasolta, hogy a fenyegetést komolyan kell venni, ezért az ügyvédemet bíztam meg, hogy intézkedjen. Pénteken újabb hívás jött a férfitől, és Katát kereste. Azt tudni kell, hogy Kata a műsor után találkozott Ildikóval. Így tudhatta az ő számát a "csodadoktor, és párja. - mondta a műsorvezető.

A szekelyhon.ro oldalon egy hat éves cikk megtalálható arról, hogy Ildikót a rendőrség is körözte már csalás miatt. Ezt Kovács Ildikó kikérte magának.

– Rövidesen nálam lesz az erkölcsi bizonyítványom hiteles másolata: soha nem volt dolgom a rendőrséggel. Huszonhat évet dolgoztam Nyíregyházán, soha, senki nem jelentett fel. Ha köröznének, már rég megtaláltak volna, televí­ziókba, rádiókba is járok. A betegeim és a román rendőrség is csak mosolygott ezeken a híreken. Ha azt mondják, csaló vagyok, azt elfogadom, mert nem érdekel, a rágalmazásom miatt pedig ügyvédhez fordultam – mondta az asszony. Férje Balmus Dániel indulatosabb.

– Hajdúnak olyan nagy a szava, hogy kijelenti, hogy körözik Ildikót és mindenki elhiszi? – kezdte a férfi rekedtes hangon. – Felhívtam, bemutatkoztam, és meg akartam kérdezni, miért csinálja ezt. Nem fenyegetően, nem hangosan, normális hangnemben. Egy hölgy vette fel a telefonját. Hajdú foglalkozzon a saját családjával. Ez gusztustalan, be fogom perelni, és azokat az újságokat is, amelyek Ildikó megkérdezése nélkül adtak helyt Hajdú állításainak – közölte a férfi.

(Bors)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com