Segélyeken él a nyolcgyermekes celebanyuka

Sokan kritizálják Marie Buchant, akinek saját ügynöke van. Szociális segélyeken „tengeti” az életét a 33 éves Marie Buchan, akinek nyolc gyereket kellene felnevelnie. A 33 éves, rendes munkával nem rendelkező, brit anyukával 84 online cikk jelent meg, valamint húsz nagyobb médium is foglalkozott vele, de tévéműsorokban és dokumentumfilmben is feltűnt, sokan pedig ezt kifogásolják, ugyanis szerintük egyáltalán nem normális Buchan életmódja.

Az embereknek nem tetszik, hogy Buchan nem a tehetségével hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy egyedül neveli a nyolc gyerekét, akikkel egy önkormányzati bérházban laknak Birminghamben.

A nő segélyekből tartja fent önmagát és a családját, miközben részmunkaidőben gondozóként dolgozik. A média sem bánik kesztyűs kézzel az anyukával, hiszen olyan címekkel jelentetnek meg róla cikkeket, mint például: „A nyolcgyerekes anyuka még több gyereket vállalna még több segélyért”, „A szégyentelen oktomama vadonatúj ötszobás házban tölti a karácsonyt.”

Buchan hozzászokott, hogy a róla szóló cikkek alatt negatív hozzászólások szerepelnek. Nevezték mát tolvajnak, csalónak, de volt, aki arra kérte, hogy ne szüljön több gyereket. A brit celebanya elmesélte, hogy azért élt a sajtó adta lehetőségekkel, mert szembe akart szállni az egyedülálló anyákról kialakított előítéletekkel, de véleménye szerint a riporterek kiforgatták a szavait. Az asszony elmesélte, hogy mindig nagy családra vágyott, de persze ezt nem úgy képzelte el, hogy egyedül marad, ezért nem készült fel arra, hogy egyedül kell felnevelnie a gyerekeit. Most már azonban szereti, hogy önállóan, függetlenként nevelheti a nyolc gyerekét.

Szerinte az újságírók ezt nem értik, mert ők nem látják, hogy mi zajlik a háttérben, ahogy arról sincs tudomásuk, hogy milyen nehéz egyedül nevelni ennyi gyereket. Buchan hozzátette, hogy már azzal is megvádolták, hogy lusta dolgozni, de ezen túltette magát.

Nem Buchan az egyetlen, aki egyedülálló, sok gyereke van és segélyeken él, ugyanis a brit bulvár sajtó még tizenkét ilyen nőt talált, ám Buchan kiemelkedik közülük, hiszen neki saját ügynöke van. Ha tehát egy újságíró beszélni szeretne vele, vagy utalna rá egy segélyekről szóló cikkben, akkor először Tomes-hoz kell fordulnia a médiamunkásnak. Ugyanígy kell tenniük a televíziós producereknek is.

Az ügynök egyébként nem most kezdte a karrierjét, ugyanis Tomes dolgozott a Beach Boys-zal, de ma már kevésbé ismert ügyfélkörrel rendelkezik, így például alternatív klubzenekaroknak, szappanoperák mellékszereplőinek, és olyan „hétköznapi” embereknek dolgozik, mint Buchan.

Tomes szinte a kezdetektől az anyuka mellett áll, együtt dolgozik az újságírókkal, hogy minél több exkluzív anyag jelenhessen meg a segélyeken élőkről. Az ügynök kapcsolata bonyolult a nyolcgyermekes anyukával, hiszen egyrészről elveszi a bevétele 35 százalékát, és mindig dühös, ha Buchan nem áll azonnal az újságírók rendelkezésére.

Másrészt Tomes úgy viselkedik, mintha Buchan testvére lenne, rendszeresen segít neki a gyerekek körül, ami ismerős helyzet a számára, mert van nyolc testvére. Amikor pedig egy-egy durvább sztori jelenik meg a nőről, akkor az ügynök felkészíti Buchant a kemény reakciókra. Tomes elmondta, hogy Buchan most már sokkal ellenállóbb a negatív hozzászólásokkal szemben, mint kezdetekben volt, de a megjegyzések még mindig fájnak neki. A celebanyuka anyagi helyzete a hónap elején megrendült, mert szigorítottak a segélyeken. Az új rendelkezés az egyedülálló, kisgyermekes anyákat sújtja a leginkább, ugyanis sokukat koldusboltra juttatja, ezért az ügynöknek új feladata akadt.

Amikor Tomes Buchan nehézségeiről beszél, és a kormányhivatalok támadni kezdik, akkor neki kell ringbe szállnia, tehát alaposan fel kellett készülnie a témából, aminek a szakértőjévé vált. Az ügynök saját maga is kritizálja a sajtót, amiért kétszínűen viselkedik, hiszen leírják, hogy a segélyeken élő emberek a rendszeren élősködnek, ám egy ilyen cikkért ötezer fontot fizetnek.

Tomes azzal nem foglalkozik, hogy az újságírók a cikkekben pontosan jellemzik-e az egyedülálló anyák helyzetét, mert úgy gondolja, hogy az ő dolga az, hogy pénzhez juttassa az ügyfeleit. A cél az, hogy annyi pénzt összegyűjtsenek a sajtótól, miből Buchan nyithat egy saját autószerelő műhelyt, ahol csak női ügyfelei lennének.

Az ügynök egy kicsit sem kételkedik abban, hogy gyorsan összegyűlik a pénz, mert a brit sajtó mindig ki van éhezve a segélyeken élőkkel kapcsolatos témákra, hiszen ezekre ezrével zúdulnak a hozzászólások, Buchan ráadásul az összes bulvárfaktornak megfelel.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

http://ujhazak.com