Shakira kisfia focimezben volt ott a meccsen

Shakira elkísérte a férjét egy meccsre, ahova elvitte a másfél hónapos kisbabáját, Milant is.


Gerard Piqué, az FC Barcelona játékosaként, a Bajnokok Ligájában vívott mérkőzést az AC Milan csapatával, ahol a tét a negyeddöntőbe kerülés volt. Ezt a nagyon fontos meccset Piquét kisfiának varázsa is segítette, hiszen a csapat 4-0-ra győzött.

shakira

A mérkőzés után pedig fénykép készült a családról, ahol a kis Milan a Barcelona mezét viselve aludt Shakira karjában. Gerard elmondta, hogy a keddi meccsen nagyon jó formában volt, köszönhetően annak, hogy a kicsi is "szurkolt" apukájának. Emiatt is alakult úgy, hogy győztek a másik csapat ellen.

piqué

" Az első perctől hittünk a győzelemben. Nagyszerűen játszottunk. Az első korai gól nagy lökést adott a meccsnek, hangulat pedig elképesztő volt" - nyilatkozta az ITV Sport-nak. "Fantasztikus volt a kapcsolat a játékosok és a szurkolók között. A kezdetektől jobban fociztunk és végül elértük, amit szerettünk volna."

shakirabébi

Egy hónapos kora ellenére Milan már igazi futball-rajongó. Shakira pedig bébi hordozóban vitte ki kisfiát a meccsre, melynek hátán pedig Piqué mezének száma, a 3-as volt. "Csakúgy, mint az apja, a kis Milan is az FC Barcelona csapatának tagja lett születésekor"- közölte az énekesnő. A kisfiú, akinek a teljes neve Milan Piqué Mebarak, január 22-én született Barcelonában.

(Daily Mail)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com