Sterbinszky-t, Hamvai „PG”-t sem fizette ki Schobert Norbi és Réka

Schobert Norbi Sterbinszkyt és Hamvai „PG”-t sem fizette ki, áll az index mai cikkében.


A kiadók képviselője megszólalt és  Papp Róbert elmondta, hogy "Számításaink szerint a tizenhárom év alatt körülbelül nyolcszázezer darab dvd-t forgalmaztak, amelyet ha a kiskereskedelmi árával, azaz kétezer forinttal felszorzunk, akkor egymilliárd-hatszázmillió forintot kapunk" Ennek az összegnek a 25 százaléka a jogtulajdonosnak járó jogdíj, írja a Velvet.

4246596_bd28f5ef070f63f04df358a2abe2eb4d_wm Forrás: Velvet fotó

Dagad a botrány Norbi és Réka körül, hiszen mostmár biztos, hogy nem csak a felhasznált lemezekért nem fizetett jogdíjat, hanem az alkalmazott lemezlovasokat sem fizették ki.


Az index szeint Norbi a vádakat azonnal tagadta, állítása szerint ő ezeket a lemezeket megvásárolta, a felesége Rubint Réka pedig egyenesen saját zenéket íratott a DVD-k alá, amiért a lemezlovasoknak minden egyes esetben külön fizetett.

Norbi a Facebook bejegyzésében írja, hogy a legjobbakkal írattak zenét „Strebinszky Karcsival, Náksi Attilával és Haubert Zsoltival” amiért Rubint Réka rendesen fizetett. Nem így emlékszik azonban Sterbinszky. Bár ő maga ügyvédje tanácsára nem kívánt megszólalni, a Blikknek egyik ismerőse nyilatkozott, aki szerint Sterbinszky mindössze egy mixet írt Schobertéknak, és azért sem kapott soha semmit. Hamvai „PG” Péter, aki Rubint Réka négy DVD-jére is írt zenét, a Blikknek elmondta, ő soha nem kapott pénzt a házaspártól, baráti alapon írta a zenéket, cserébe azt gondolta, hogy a többi felhasznált zenééért majd kifizeti neki a jogdíjat fitnesz házaspár, de tévedett.

 

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com