Stohl András búcsúzik

Stohl András a börtönbe vonulását megelőző napot kizárólag szeretteinek szánta. Az a legnehezebb számára, hogy most több hónapig nem láthatja majd lányát, Franciskát. A baleset utáni  időszakban folyamatos stresszben élt, és most családja is bármire hajlandó lenne, hogy Andrásnak ne kelljen bevonulnia.

Az ítélet 10 hónap letöltendő börtönbüntetés lett, de jó magaviselet esetén már öt hónap után szabadulhat. Mind környezete-, mind kollégái szerint felkészült arra, ami majd rá vár bent. Sok minden nem pakolhatott be, hiszen az amit bevihet, egy kis sporttáskába is belefér. Tudja, hogy hónapokig nem láthatja kislányát, ám - ahogy a bírónőt is idézte - öt hónap nem a világ vége.

Ancsika is nehezen viseli a történteket, ám már ő is látja a nehézségek végét. Stohlnak sokat jelent az is, hogy a bírónő a becsületét is helyreállította ítéletével, mivel ő a mai napig sem tudja, hogy miért hagyta el akkor az általa okozott baleset helyszínét.

Stohl András öt hónap után már szabadulhat Stohl András öt hónap után már szabadulhat

Stohl még nem tudja, hogy a Nagy Ignácz utcai gyűjtőből melyik börtönbe szállítják át. Amint belép a börtön kapuin, kizárja a nyilvánosságot. Nem akar börtönshow-t, innentől kezdve nem Stohl András lesz, hanem mondjuk a 4567-es rab. A lelkiismerete persze nem nyugodott meg, de a büntetés letöltésével lezárja a múltat.

A rácsok mögött is szeretne majd hasznos ember lenni, néhány intézményben van drogprevenciós körlet, itt szeretné majd folytatni a már kint elkezdett önkéntes közszolgálatot, ha kap rá lehetőséget.

Stohl András ügyvédje, Ruttner György szerint azért könnyű a bevonulás Stohl számára, mivel szerinte is igazságos a büntetése. Az ügyvéd utalt arra is, hogy az ítéletben mintegy rehabilitálták Stohl Andrást, hiszen kimondták, hogy  a balesetben szenvedett agyrázkódása miatt volt zavart állapotban, ezért hagyta el a baleset helyszínét. Hir.ma

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com