Stohl pályája 2: kirándulás a TV-hez

Stohl pályája 2: kirándulás a TV-hez


Először 2000-ben az RTL Klub Reggeli című műsorában tűnt fel Stohl András televíziós csatornán, majd hamarosan a csatorna legendás műsorvezetőjévé lépett elő a Való Világ című valóságshow ceremóniamestereként. Legtöbb elismerést és díjat is ez az időszak hozta meg neki.

Az egész ország hamarosan megszerette finom humorral megáldott műsorvezetőt. A televízió mellett még így is számos színházi szereplése volt. 2003-tól a Nemzeti Színház tagja, sem a szinkronizálást, sem pedig a filmszereplést nem adja fel. Viszont később már nem csak a Való Világban, hanem a szépségkirálynő választások közvetítésében és a Csillag Születik tehetségkutató műsoraiban is ő volt a műsorvezető, utóbbi saját bevallása szerint a kedvence volt.

Így aztán igazán fájó szívvel mondhatott le a következő évad vezetéséről. Azonban tény, a színész-műsorvezető 2010-ben egy ittasan okozott balesetet, aminek vállalnia kellett a következményeit. Lemondott a szereplésről, a másodfokú ítélet meghozataláig. Ha a bíróság másként döntött volna, talán már újra a televízió képernyőjén látnánk. Így azonban még sokáig nem láthatjuk dolgozni.

Stohl András Stohl András

A televíziós szereplés egyik mellékzöngéjeként a bulvár sajtó célpontjává vált. Családi élete, autóbalesetei és kábítószerrel kapcsolatok ügyei is a bulvársajtó gyakori témái lettek. Az elmúlt hónapokban pedig különösen. Így figyeltek fel Stohl Lucára is, a színész legidősebb lányára, akinek szintén színpadi ambíciói vannak. A Táncművészeti Főiskola hallgatójaként már fellépni is láthatjuk olykor. Hir.ma

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com