Szakáll-őrület tombol New Yorkban

Sok férfi képes azért szakemberhez fordulni, hogy az dús arcszőrzetet ültessen be neki.beardNYC
New Yorkot is elérte a szakáll-őrület, aminek a lényege az, hogy a férfiak dús arcszőrzetet növesztenek. Ezzel csak az a baj, hogy a növesztés még megy az erősebb nemnek, ám az ápolással már komoly gondjaik akadnak, ezért a legtöbben úgy néznek ki, mint a hajléktalanok.

A férfiakat azonban nem zavarja, hogy az új külsejük nem igazán nyeri el a nők tetszését. A New York-i urak akár 3-7 ezer dollárt is kifizetnek az orvosoknak, hogy azok dús arcszőrzetet ültessenek be nekik.

A szakemberek örülnek az új divatnak, hiszen szépen megtömik a zsebüket azok a férfiak, akik nem képesek önerőből szakállt növeszteni. Az orvosok elmondása szerint tíz évvel ezelőtt az volt a jellemző, hogy évente pár férfi kérte a beültetést.

Manapság ez a szám ugrásszerűen megnőtt. Sokan hipszter típusú fazont kérnek, ám vannak, akik beérik egy George Clooney vagy Brad Pitt típusú szakállal. A szakemberek megfigyelése alapján, elsősorban a 20-30 éves férfiak kérik a beültetést.

(Forrás: twice.hu)

Hozzászólások

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

http://ujhazak.com