Tavaly is sokat dolgozott a brit királyi család

Tavaly is sokat dolgozott a brit királyi család, és a munkából alaposan kivette részét a 92 esztendős Fülöp edinburghi herceg, az uralkodó férje.


A Daily Mail keddi összesítése szerint Fülöp 2012-ben 347 hivatalos programon vett részt, vagyis orvosainak parancsát és saját ígéretét is megszegve még fokozta is munkatempóját. Egy évvel korábban ugyanis 330 alkalommal jelent meg különböző hivatalos eseményeken.
Fülöp herceg 2011-ben töltötte be 90. életévét, és a kerek születésnap alkalmából vele és róla készült BBC-portréműsorban annak idején elmondta: a jövőben kevesebb feladatot vállal, mivel ebben a korban "az ember már lefelé tart fizikailag, szellemileg, és általában is jobb kiszállni még a szavatossági idő lejárta előtt".
Hozzátette: szeretne most már egy kicsit magában ellenni, "kevesebb felelősséggel, kevesebb eszeveszett rohangálással, kevesebb felkészüléssel különböző eseményekre".brit királyi család Ennek azonban semmi jelét nem adja, annak ellenére sem, hogy az utóbbi egy évben háromszor is kórházi kezelésre szorult. A legnagyobb riadalmat 2011 karácsonyán okozta egy szívkoszorúér-elzáródás, amelyet katéteres beavatkozással és egy artériatágító betét beültetésével sikeresen megszüntettek.
Az orvosok akkor teljes pihenésre utasították az agg herceget, aki azonban a keddi statisztika alapján ezt a parancsot gyakorlatilag elengedte a füle mellett.
Fülöp hitvese, a 87. esztendejében járó II. Erzsébet királynő is változatlan munkabírásról tett tanúbizonyságot az elmúlt évben. A brit lap udvari tudósítójának kimutatása szerint az uralkodó - aki tavaly ünnepelte gyémántjubileumát, vagyis trónra lépésének 60. évfordulóját - 2012-ben összesen 375 hivatalos eseményen jelent meg, így az év minden napjára átlagosan egynél több program jutott.

Ez egy évvel korábban is így volt: akkor a királynő 370 rendezvényen vett részt.
Katalin, Cambridge hercegnője - vagyis Kate Middleton, Vilmos hercegnek, a brit trón majdani várományosának polgári származású felesége - is sokat dolgozott: 2012-ben 122 eseményen vett részt a királyi család tagjaként a 2011-ben feljegyzett 34 hivatalos megjelenés után.
A hercegnőt azonban az idén bizonyosan ismét kevesebbszer láthatják majd az alattvalók, a múlt hónapban ugyanis bejelentették, hogy Katalin gyermeket vár. Vilmos hitvese néhány napig kórházi kezelésre is szorult heveny terhességi rosszullétei miatt, és a hercegi pár az uralkodó kelet-angliai téli rezidenciáján, Sandringham kastélyában rendezett hagyományos családi karácsonyi ebéden sem vett részt.

Tavaly Anna hercegnő, a királynő és Fülöp herceg leánya volt a legszorgalmasabb, 572 hivatalos megjelenéssel, a lista alján ugyanakkor Harry herceg, Vilmos öccse szerepel 71 programmal. Harry azonban igazoltan hiányzott, ugyanis jelenleg az afganisztáni fronton szolgál a brit hadsereg harci helikopterpilótájaként.

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com