Terry Black további politikusokat nevez meg

Terry Black december 24.-én este, három politikust nevezett meg akiknek szerinte van takargatnivalójuk, bizonyíték híján egyelőre állításai kétségesek.

A Bors információi szerint, Terry további neveket tesz majd közzé, de előtte ügyvédeivel egyeztet. Az előadóművész azután kezdett az akcióba, miután Krasznai Tünde karácsonyi fellépését az Országházban pornós múltjára való tekintettel lemondták. Az RTL Klub kiállt sztárja mellett és a többi X-Faktoros fellépését is lemondta. Terry Black pedig annyira felháborodott a döntésen, hogy megfenyegette a politikusokat azzal, hogy nyilvánosságra hozza azok nevét, akik „legalább annyira erkölcstelenek, mint az egykor pornózó Krasznai”.

krasznai tünde felnőtt filmA lap szerint Terry a következő neveket tette közzé: „Semjén, Szájer, Vona. A többieket nem sorolom, mert lesz még alkalom”.

43224_terry-black-640cA Borsnak nyilatkozva tette hozzá: "Konkrétumokat senkiről nem közöltem, de vannak bizonyítékaim és tanúim is. Az ügyvédemmel konzultálnom kell még – állította megkeresésünkre Terry. – További nevek is vannak a tarsolyomban, egyelőre várok velük. Mindenesetre már most tanulhattam az esetből. Miután kiírtam a három nevet, másnap a telefonomból eltűnt az összes telefonszám. Próbálok hinni a véletlenekben, csak annak örülök, hogy mindig mindent alaposan elmentek. Így van ez a bizonyítékaimmal is."
Forrás:borsonline.hu, fotó:kiskegyed.hu

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com