Tiltólistás személyek, akiket a köztévé nem hív be
Egyre több közéleti személyiségről derül ki, hogy már nem kerülhet be a köztévé műsorába, mert nem kívánatos személyekké váltak!
Nagy Bandó András például a nemzeti ünnepen mondta el, hogy tiltólistára került.
A botrány igazán akkor robbant ki, amikor Kulka János színész elmondta, hogy a vezetőség egyszerűen tiltólistára tette. Ezt követően szólalt meg Sebestyén Balázs is, aki rádióműsorában többször is sértő megjegyzéseket tett a köztévére. Ő azt mondta, hogy őt sem fogják oda meghívni egyhamar. Gálvölgyi János számára is többen javasolták már, hogy vegyen részt az ottani műsorokban, de mindig elutasító választ kaptak.
„Ezt soha senki írásba nem adta. Ahogy azt sem, hogy Pataki Ági nem jöhet be. Vagy Gálvölgyi János, mint Rózsa György meglepetésvendége”. - írta blogjában D. Tóth Kriszta a volt köztévés. Kulka Jánost is többször hívták volna, de nem lehetett.
Alföldi Róbertet sem lehet már látni a köztévében és Kovács Patrícia szereplését is furcsa körülmények között visszamondták a köztévében a Ridikül című műsorban.
Nagy Bandó András szerint ő is feketelistás mert, amikor a Családbarát magazin meghívta verseskötete miatt, a műsor egyik munkatársa visszajelzett, hogy sajnos nem ő tehet róla, de meg van adva, hogy kiket lehet a műsorba meghívni. Nagy Bandó szerint bárki a letiltottak közé kerülhet, aki szembe kerül a jelenlegi kormány politikával- „rendszerrel”.
Vágó István, aki Gyurcsány Ferenc pártjával szimpatizál, 20 éven át volt a magyar Televízió alkalmazottja és hetente csinált műsorokat. Az M3-as csatorna még csak nem is ismétli meg egyetlen műsorát sem a legendás műsorvezetőnek.
„Tudok egy esetről, amikor egy vendég már a sminkszobában ült adás előtt, amikor a főnökök utasítására onnan küldték haza. Nyilván írásos lista nincsen, mert ha kiszivárogna, nagy botrány lenne. Úgy tudom, ehelyett az a módszer, hogy előre leadják a meghívottak névsorát, a főnökök pedig kihúzzák, akit nem akarnak látni.” – magyarázta Vágó István.
Havas Henrik sem tartozik a kedvencek közé
„1999-ben is volt már tiltólista, akkor a politikai elit is egyeztetett a műsorok szereplőiről. Amikor meguntam ezt az őrületet, átmentem az RTL-hez. Leírt lista nincs, telefonon, négyszemközt, sutyiban zajlik a dolog. Annak idején a Kádár-érában legalább egy házi használatú füzetbe írták, kit nem lehet behívni.” – nyilatkozta Havas Henrik a Blikknek.
Az MTVA szerint szerkesztői szabadság van
A Blikk megkérdezte írásban az MTVA-t a feketelistával kapcsolatosan. Válaszuk az volt, hogy az MTVA-ban nem létezik feketelista. A szerkesztők saját elképzelésük szerint javasolhatnak, illetve hívhatnak meg szereplőket. Illetve az adott személy meghívásáról a szerkesztői értekezlet és a felelős szerkesztő együtt döntenek a javaslatról. Az MTVA senkinek nem tartja számon politikai nézetét, mert ez mindenkinek magánügye.
Az alábbi hanganyagon meghallgathatjuk, hogy Sebestyén Balázs miként vélekedett a köztévéről és azt minek nevezte.
Forrás: blikk.hu
Hozzászólások