Újabb prostiügy magyar celebekkel
A múlt hét során több magyar lányt is hírbe hoztak egy floridai prostiügy kapcsán. A lányok hazai viszonylatban ismertnek számítanak, ugyanis vannak köztük Éden Hotel szereplők és egy fitneszbajnok is. Az említett lányokat örömlányként futtatta az a banda, melynek tagjait elítélték Floridában.
A magyar fitnesz bajnokot épp szex közben lepték meg a nyomozók, míg az Éden Hotel egykori szereplőit a híváslisták és az e-mailek segítségével azonosították be a nyomozók. Az ügy során három magyar állampolgárt is elítéltek: K. István 27 hónapot, párja A. Andrea 11 hónapot, míg B. Szabina 5 hónap börtönt kapott. A Bors úgy tudja a 38 éves férfinek és 25 éves barátnőjének egy 1 éves gyermeke is van. A kicsi közben hazakerült nagyszüleihez, amíg szülei letöltik a büntetésüket.
forrás: Bors Online
K. Istvánt már itthon is elítélték kerítés miatt, azonban az ítélethirdetés után Amerikába menekült, ahol folytatta a „mesterségét”. A Bors értesülései szerint ott még hosszú éveken át futtatta a lányokat, ami rendkívül jövedelmezőnek bizonyult, hiszen volt hogy heti tízmilliót is megkeresett a lányokból. A vagyona nagy részét állítólag hazamentette. A banda harmadik tagja, B. Szabina korábban szépségkirálynő is volt. Egy megyei lapnak nemrég büszkén mesélt róla, hogy milyen remek amerikai munkákat kap és hogy ezekből a modell munkákból milyen jól meg tud élni. Most már kiderült, a tengerentúli modell munkák valójában lányok futtatásából álltak. A huszonegy éves lány valószínűleg azt már nem fogja büszkén mesélni a hazai médiumoknak, hogy kerítés miatt el is ítélték őt Amerikában.
forrás: Bors Online
A lányok között voltak ismertek is, akiket például az Éden Hotelből ismerhettek meg a kereskedelmi csatorna nézői. Egyikőjük jelenleg is egy magyar cég arca. Az említett fitneszbajnoknőt pedig eredményeinek köszönhetően nem csak Magyarországon ismerik. Lányok állítólag átszámítva körülbelül nyolcvanezer forintot kaptak egy-egy pásztoróráért, melynek negyven százalékát kellett leadniuk a futtatóknak. Az FBI már három éve figyelte a bandát, ugyanis a gyanús pénzmozgások már korábban feltűntek a hatóságoknak. Az informátor szerint, a törzsvendégek e-mailben kapták meg az aktuális információkat, hogy épp mikor és melyik lányt rendelhetik meg. A titkos találkozókról részletes beszámolókat írtak „az ügyfelek” egy erotikus fórumban, ezért is sikerült viszonylag hamar felgörgetnie az ügyet az amerikai hatóságoknak.
A Bors megkereste az érintetteket, ők azonban teljesen elzárkóztak és ahhoz sem járultak hozzá hogy arcukat vagy nevüket használják a cikkben.

Hozzászólások