Való Világ 5: megvolt az első 18(+)

VV5: Nem sokat kellett arra várni, hogy Veronika (Alekosz Exe) és Cristofel (Skalpvadászok) összebújjanak egymással a paplan alatt.

A Valovilag.hu oldalán látható videó tanúsága szerint a párocska nem vonult félre a nyugiszobába a szerelem-matraccal, hanem a többiekkel egy szobában engedtek vágyaiknak. A videó nagyon erősen meg lett vágva, amit abból is lehet látni, hogy Cristofel az aktus elején és végén is viseli alsóját, miközben az a "dolog" közepénél leveszi magáról.

Veronika hamar megadta magát

Ezt most nem mondnánk trükközésnek, viszont sejteni lehet, hogy egy hosszabb részt kiszedtek valamiért innen. A meglehetősen viharos kapcsolat folytatását illetően nehéz jóslatokba bocsátkozni. Cristofel nemrég még azt üvöltötte az udvaron, hogy szerelmes a leányzóba, ám az eset után már nem úgy tűnik. Első dolga ugyanis az volt, hogy elrohant Fecóhoz dicsekedni és röhögni. Hir.ma

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com